Életstílus

2014.10.23. 10:00

Madonna esküvői ruhája is kalapács alá kerül

A világsztár pályafutásának fénypontjait idéző jelmezek, ruhák és ékszerek értéke összességében elérheti az 500 ezer dollárt is.

Madonna-relikviák, köztük ruhák és ékszerek is kalapács alá kerülnek egy november 7-én kezdődő kétnapos Beverly Hills-i aukción.

A legnagyobb Madonna-kollekcióval találkozhatnak az érdeklődők, amely valaha egy aukción megfordult - hangsúlyozta Martin Nolan, a Julien's Aukciósház igazgatója.

A színésznő és énekesnő pályafutásának fénypontjait idéző jelmezek, ruhák és ékszerek értéke összességében elérheti az ötszázezer dollárt (120 millió forintot) is. A 140 tétel között szerepel az Evita és a Micsooda csapat! című filmekben viselt néhány híres kosztümje, emellett a Music című videoklipben látható cowboy kalapjára és nyérc kabátjára szintén lehet majd licitálni.

De olyan személyes holmijait is meg lehet vásárolni, mint az az esküvői ruha, fátyol és cipő, amelyet akkor vett fel, amikor 1985-ben hozzáment Sean Pennhez.

Madonna a Forbes magazin 2013-as listáján a legjobban kereső sztár volt. 2012 júniusa és 2013 júniusa között 125 millió fonttal gyarapodott a vagyona.

"Ő valóban egy ikon, rendkívül tehetséges és nagyon okos üzletasszony" - jegyezte meg Nolan.

A Juliens's novemberi aukcióján, amelyen online licitálás is zajlik, negyven híresség, popsztár és előadóművész több mint 700 tárgyára lehet licitálni. Az Icons & Idols: Rock 'n' Roll című árverés teljes bevételét előzetesen 1,2-1,8 millió dollárra becsülte az aukciósház.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!