2014.08.27. 11:58
Bálint Antóniát indítja a Fidesz Angyalföldön
Az egykori szépségkirálynő elsősorban Rákos-patak környékét szeretné rendbe tetetni.
Bálint Antónia ezer szállal kötődik a XIII. kerülethez: gyerekkora óta kötődik Angyalföldhoz, és a felnőttkora egy részét is itt töltötte.
Toncsi a Rákos-patak környékén harcol a képviselői mandátumért, ezt a környezetet szeretné szebbé tenné. Kampányában még szemetet is szedett a csúszós partról, és a közeli vendéglátóegységekbe is ellátogatott - írta a Blikk alapján a Bors.
Fotó: Bors
A korábbi modellt a Fidesz támogatja, ő mégis azt mondja, nem akar belefolyni a politikába, és mint minden hétköznapi embertől, tőle is távol áll. A helyiek problémáit viszont orvosolni szeretné és eljuttatni a megfelelő helyre.
Harrach Tamás választókerületi elnök szerint Toncsi alkalmas a feladatra, mert múltbéli kötődései mellett még kislányát is a XIII. kerültei óvodába íratta, és tudja, mire van szüksége az ott élőknek. A politikus nem is titkolja, hogy a Antóniát a szocialisták ellen szeretnék bevetni - írta a lap.