Életstílus

2014.07.25. 19:39

Meghalt Gábor Marianne

A festőművészt szerdán érte a halál, 97 éves volt.

Elhunyt Gábor Marianne festő, érdemes művész - közölte az elhunyt jogi képviselője pénteken.

Az alkotót szerdán érte a halál, 97 éves volt.

Gábor Marianne 1917. április 26-án született Budapesten. Szőnyi István festőiskolájában tanult, majd a Képzőművészeti Főiskolán Réti István tanítványa volt. Műveit 1938-ban láthatta először kiállításon a közönség, azóta negyvennél is több önálló tárlaton és több mint húsz külföldi kiállításon mutatták be őket.

1941 és 1943 között a zebegényi művésztelepen dolgozott. Később "betiltották", 1949-1955 között nem szerepelhetett műveivel kiállításokon. Művei közül elsősorban karakteres, ironikus emberábrázolásai, valamint lírai hangsúlyú figurális és tájképei ismertek. Úti élményeit megragadó vázlatokban rögzítette.

Számos képét a Magyar Nemzeti Galéria, a Budapesti Történeti Múzeum, valamint több külföldi, főleg olaszországi gyűjtemény őrzi.

1941-ben Hatvany-díjat, 1976-ban Leonardo-érmet kapott. 1978-ban érdemes művész lett, 1995-ben pedig Budapestért Díjjal ismerték el. A Magyar Köztársaság Érdemrend Tiszti Keresztje Polgári tagozatának kitüntetettje is volt.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!