Hallgassa élőben!
Fotó: Cseh Gábor / Vas Népe

Véletlenül több adag Pfizer-vakcinát kapott egy szombathelyi férfi

Véletlenül több adagot kapott a Pfizer-oltásból Szakács László múlt pénteken. Egy napot a kórházban töltött, de nincsenek tünetei.

Szakács László elbeszélése szerint amikor beült az oltásra, a háziorvos mondta neki, hogy addig még nem adott be Pfizert, valószínűleg így történhetett, hogy többet szívott fel az ampullából. Az oltás utáni ötödik napon, szerdán készített interjút a Vaol a férfival.

– Akkor derült ki, hogy talán túl sokat kaptam, amikor a többi időpontra érkezett pfizeresnek is adni kellett volna, de már nem volt adag. Mikor hazaértem, rám telefonált az orvos, hogy vissza kellene jönni, mert többet kaptam. Nem állíthatom, hogy hatot, de úgy tudom, annyi van egy ampullában. A sürgősségire szóló beutalómon csak az szerepelt, hogy „véletlenül többet kapott”. A kórházban humorral kezelték a dolgot, tréfáltak vele: „Maga akkor most négy-öt évre védve van”. Jól megkaptam, pedig eredetileg nem is akartam oltakozni. Még várni akartam, amíg lesz az oltásokról több tapasztalat, de aztán azt mondtam, hogy a Pfizert vagy a Johnson and Johnsont el tudom fogadni.

Szakács Lászlótól az utóhatásokról megtudta a lap: pár órán keresztül 37 fokos hőemelkedése volt, 180-ra felment a vérnyomása, de úgy véli, hogy az utóbbi lehetett a kórházi környezettől is, ami őt nagyon stresszelte, mert soha nem szokott beteg lenni. Nem látszik rajta – tíz évet nyugodtan letagadhatna az erős, egészséges férfi -, de 69 éves, és életében mindössze egy mandulaműtétje volt – írja a Vaol.

– Egyet kellett bent aludnom a kórházban. Gyógyszert nem kaptam. Másnap reggel hazaengedtek, mikor kijöttem a kórházból, csak annyi volt, hogy nyomást éreztem a fejemben, ezt talán lehet utóhatásnak tulajdonítani, de ez sem biztos. Nincs semmi bajom, jól vagyok, dolgozom. Jó a genetikám, és fiatal koromban amatőr sportoló voltam, futottam, úsztam. Nem ittam, nem dohányoztam, nem éjszakáztam életem során. Sokat vagyok a szabadban, méhészkedem, kéthetente tornászom negyven percet, ami nem sok, de mégis valami, fittebbnek érzem magam utána – mondta Szakács László.

A lap munkatársai felkeresték a Vas Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztálya vezetőjét, dr. Wächter Walter megyei tisztifőorvost, hogy fordulhatott ez elő.

A Vaol munkatársai az alábbi témákban várják a választ:

Tudomásunk szerint az adagolása ilyen, hogy egy ampullában van hat adag, de azt nem lehetne egyszerre felszívni, ha az oltóorvos a Pfizerhez járó fecskendőt használta volna. Érdeklődtünk: valóban ez volt-e a probléma? Úgy tudjuk, hogy az oltások között a Pfizer a „legösszetettebb” az alkalmazását illetően, mert hat adagonként van csomagolva. Rákérdeztünk, hogy hasonló eset(ek) miatt nem adhatták átmenetileg a háziorvosok a Pfizert? Rákérdeztünk, hogy hány ilyen eset volt Vas megyében? Megfogalmaztuk azt a kérdést is, hogy lehet-e a védőoltást túladagolni? Milyen következményei voltak a beoltott egyént illetően? Mi ilyenkor a protokoll? Megfigyelés alatt tartják-e?

Borítókép: Szakács László

Dosszié

Hozzászólások

Hirdetés
Ismét keresik Magyarország legvirágosabb településeit!
Kedden visszatér a nyár
Folytatódik a meleg, napos idő.
Napi keresztrejtvény
Napi sudoku – könnyebb verzió
Napi sudoku – nehezebb verzió
Gyász
,,Szeretteim, most már elmegyek. Küzdöttem sokat, de már nem lehet, az örök haza vár: isten veletek! Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett feleségem, édesanyánk, anyósunk, nagymamám és rokonunk, POSZTÓS IMRÉNÉ szül. Kovács Gabriella életének 63. évében váratlanul elhunyt. Temetése június 17-én, csütörtökön 16 órakor lesz a pusztasomorjai temetőben. Az engesztelő szentmisére 15.30 órakor kerül sor a helyi templomban. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban velünk éreznek. Gyászoló család
,,Szeretteim, én már elmegyek, küzdöttem sokat, de már nem lehet. Az örök haza vár, isten veletek! A lelketek mélyén mindig ott leszek, soha ne feledjetek! Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett feleségem, édesanyánk, nagymamám, anyósunk és rokonunk, RÉMAN FERENCNÉ szül. Sipőcz Anna életének 78. évében elhunyt. Temetése 2021. június 18-án, pénteken 14 órakor lesz a soproni Szent Mihály-temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
,,Számomra Te sosem leszel halott, örökké élni fogsz, mint a csillagok. Drága jó szívét, két dolgos kezét áldd meg, Atyám, s én köszönöm, hogy ő lehetett az én édesanyám! Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága feleségem, édesanyám, nagymamánk, anyósom és rokonunk, SAILER ÉVA MÁRIA szül. Koloszár Éva Mária agyagosszergényi lakos életének 67. évében hosszan tartó, súlyos betegségben végleg megpihent. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. június 18-án 15 órakor lesz az agyagosszergényi temetőben. Engesztelő szentmise a temetés előtt, 14.15 órakor a helyi templomban. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útján elkísérik, és gyászunkban velünk éreznek. Gyászoló család
,,Elmentem, szeretteim, nehéz volt már élni, kopogok a Jóistennél bebocsátást kérni. Búcsúzom Tőletek, nekem így már könnyebb, értem néhanapján ejtsetek egy könnyet! Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága férjem, édesapám, nagypapám, apósom és rokonunk, SZIGETI FERENC életének 83. évében váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása június 17-én, csütörtökön 14 órakor lesz a Feketeerdei úti új temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban velünk éreznek. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
,,Nem hagytál itt minket, csak előre mentél, szereteted a szívünkben örökké él. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett férjem, édesapánk, apósunk, nagypapánk, dédnagypapánk és rokonunk, TERCZ PÁL életének 79. évében váratlanul elhunyt. Temetése június 16-án, szerdán 13 órakor lesz a levéli temetőben. Az engesztelő szentmisére 12.15 órakor kerül sor a helyi templomban. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban velünk éreznek. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ZIMMERMANN TAMÁS 52 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2021. június 18-án, pénteken 13 órakor lesz a nagybácsai temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ID. BOGDÁN SÁNDOR (lomis) életének 70. évében váratlanul elhunyt. Temetési szertartása 2021. június 17-én, csütörtökön 17 órakor lesz a győr-újvárosi temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és fájdalmunkban osztoznak. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett édesapánk, nagypapánk, testvérünk és rokonunk, HEGYI TIBOR ZOLTÁN 71 éves korában, hosszan tartó betegség után elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. június 18-án, pénteken 13 órakor lesz a győr-nádorvárosi köztemető új ravatalozójában. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
,,Szerető szíveddel oly sokat adtál, Isten kegyelméből most megváltást kaptál. Tested pihen csak az anyaföld mélyében, az emléked tovább él szeretteid szívében. Megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága édesanyánk, nagymamánk, feleségem, testvérem és rokonunk, HORVÁTH GÁBORNÉ szül. Szabó Lujza Zsuzsanna életének 67. évében csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2021. június 18-án, pénteken 15 órakor lesz a győr-nádorvárosi köztemető régi ravatalozójában. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló szerettei
,,Beteg teste elpihent már, de lelke még velünk jár. Mert nem hal meg, kit eltemetnek, örökké él, kit igazán szeretnek. Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett édesapánk, nagyapánk, dédpapánk, apósom, keresztapám és rokonunk, ID. LIMPAKTER REZSŐ életének 90. évében elhunyt. Temetése 2021. június 17-én, csütörtökön 15 órakor lesz a Győr-Ménfőcsanak, Koroncói úti temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, mély gyászunkban velünk együtt éreznek. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
„Hirtelen mentél el, köszönni sem tudtál, örökre lecsuktad csillag szemed. Vigyázunk az álmodra..., Te csak aludjál! Kedves szerettünk, isten veled!” Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága Fiam, Testvérem, Sógorom, Keresztapám, Rokonunk és Ismerősünk, IFJ. TOLNAI KÁROLY életének 57. évében váratlanul elhunyt. Temetése 2021. június 18-án, pénteken 16 órakor lesz Győrújbaráton a Mátyás körúti temetőben. Előtte, 15.15 órakor engesztelő szentmisét mondatunk a nagybaráti római katolikus templomban. Egyúttal köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és tisztelték, hogy MÁRHOFFER ISTVÁN győrsági születésű szeretett édesapa, nagyapa és dédnagyapa nyugalmazott lébényi-mosonszentmiklósi MÁV-állomásfőnök rövid küzdelem után, 2021. június 6-án elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása június 18-án, pénteken 15 órakor lesz a győrsági új temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban velünk éreznek. Gyászoló család
,,Nem dobog már a szív, mely a jóság tükre volt, ajka nem szól többé, mert lezárt, néma holt. Megállott a két kéz, mely mindig csak adott, a végsőkig küzdöttél, de az erőd már elfogyott. Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett férjem, édesapánk, apósunk, nagypapánk, testvérem és rokonunk, NAGY LAJOS életének 81. évében csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2021. 06. 17-én 13 órakor lesz a rétalapi temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család
,,Istenem, vedd térdedre az Édesanyánkat, ringasd szelíden, mert elfáradt. Ki adtál életet, adj neki most álmot, és mivel ígértél, szavadat kell állnod, mert ő mindig hitt és sose kételkedett, szájára suttogva vette a neved. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága édesanyánk, anyósunk, nagymamánk, dédmamánk és rokonunk, NAGY LÁSZLÓNÉ szül. Lencse Karolina életének 77. évében csendesen elhunyt. Temetése 2021. június 16-án, szerdán 16 órakor lesz az újvárosi temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
,,Elmentél tőlünk a csillagok felé, aranyló csillámpor hull már a lábaid elé. Az arcunkat könny mossa, mert nem vagy már többé, de a szívünkben az emléked élni fog örökké. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága férjem, édesapánk, nagypapánk, dédnagypapánk, testvérünk, sógorunk és rokonunk, PINTÉR IMRE 83 éves korában csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. június 17-én, csütörtökön 11 órakor lesz a győr-nádorvárosi köztemető régi ravatalozójából. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család