gyanús kamion

2020.07.06. 13:33

Több százmilliónyi hamis ruhát találtak az M43-ason

Több mint tízezer darab hamis márkajelzéssel ellátott ruhaneműt találtak a pénzügyőrök egy magyar kamionban az M43-as autópályán, a mintegy 300 millió forint értékű szállítmányt lefoglalták – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn.

Hegyeshalom, 2020. március 12. A tüdõgyulladást okozó új koronavírus-járvány terjedésének megfékezése érdekében a rendõrség ellenõrzi a Magyarországra beutazókat Hegyeshalomnál, a határátkelõnél 2020. március 12-én. A szlovén, valamint az osztrák schengeni határon ellenõrzést vezettek be. MTI/Krizsán Csaba

Forrás: MTI

Fotó: Krizsán Csaba

Némedi-Varga Éva, a NAV Csongrád-Csanád Megyei Adó- és Vámigazgatóságának sajtóreferense közölte, a pénzügyőrök egy Törökországból Magyarországra tartó, magyar rendszámú kamiont ellenőriztek az M43-as autópálya Krak-éri pihenőhelyén.

Több mint 10 200, különféle világmárka jelzésével ellátott ruházati terméket és kiegészítőt találtak.

A török sofőr a szállítmány származását nem tudta igazolni.

Az előzetes szakértői vélemény szerint valamennyi ruha és kiegészítő hamisítvány, amelyeket a védjegy tulajdonosának engedélye nélkül akartak forgalomba hozni.

A pénzügyőrök a szállítmányt lefoglalták, és szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértése miatt eljárást indítottak.

Borítókép: kamiont ellenőriznek a hegyeshalmi határátkelőnél

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!