Járvány

2020.03.31. 07:22

Nem félnek a svédek, tömegek sétálgatnak Stockholmban

A korábbi miniszterelnök Carl Bildt „hatalmas kísérletnek” nevezte a döntést amely „akár még működhet is, de ugyanakkor őrülten rossz irányba is elindíthat minket.”

Forrás: Shutterstock

Emberkísérlet folyik Svédországban, ahol a kormány abban bízik, hogy minél többen elkapják a vírust, annál többen válnak immunissá – számolt be a V4NA Hírügynökség.

Koronavírus-ügyben a svéd kormány más utat választott, mint bármely más európai ország. Abból indult ki, hogy a lakosság túlnyomó többségének a COVID-19 alig jelent kockázatot, ezért szinte nem is kell védekezni ellene. A vírus elterjedése pedig védetté, immunissá teszi azokat, akik átestek a betegségen. Néhány nappal ezelőtt pedig belejelentették, hogy Svédországban nem teszik közzé az új esetek számát. Most már csak a már kórházba került betegeket, illetve a fertőzési gócokkal szoros kapcsolatba kerülő embereket vizsgálják – nyilatkozta az Aftonbladetnek a svéd Közegészségügyi Hatóság vezetője, Anders Tegnell.

Árnyalja a képet, hogy Anders Tegnellről a Svenska Dagbladet megírta: már többször is tévedett. Február elején azzal nyugtatta meg a külföldre induló síelőket, hogy nem kell tartani a koronavírustól az Alpokban vagy Dél-Európában. Pedig mint utóbb kiderült, egy tiroli síparadicsom, Ischgl lett a pandémia egyik legfőbb gócpontja. Tegnell azt is mondta, hogy alacsony a valószínűsége annak, hogy a koronavírus járványszerűen el fog terjedni fog Svédországban.

A Worldometers hétfői adatai szerint 3700 fertőzött közül eddig 110-en haltak meg az országban.

A múlt pénteken Stefan Löfven kormányfő bejelentette, hogy vasárnaptól betiltják az ötven főnél népesebb rendezvényeket a koronavírus terjedésének megakadályozása érdekében, de hozzátette, hogy “nem tilthatunk be törvénnyel mindent. Ez nem a mi módszerünk.” Persze ez már elmozdulás a korábbi állapottól, amelyben még a maximum 500 fős rendezvényeket is engedélyezték.

A Financial Times szerint a korábbi miniszterelnök Carl Bildt „hatalmas kísérletnek” nevezte a mostani döntést amely „akár még működhet is, de ugyanakkor őrülten rossz irányba is elindíthat minket.”

Hogy mit szólnak mindehhez a svédek? “A lakosság nem fél a koronavírustól” – címmel jelent meg tegnap egy videó Stockholm belvárosából, a Corriere Della Sera-ban.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!