Millió lépés az életért

2021.08.21. 09:10

Néhány lépéssel sokat tehet egészségéért és a szervátültetettekért

A győztesnek az év parasportolója, Berente Judit felajánlja világbajnoki aranyérmét.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

A Magyar Szervátültetettek Szövetsége 10 hetes versengésre invitálja mindazokat, akiknek fontos a saját egészségük, valamint bátorítanák és segítenék a transzplantáltak közösségét is. A felhívás lényege, hogy a résztvevők tegyenek meg minden nap legalább tízezer lépést. Csatlakozni egyénileg és csapatban is lehet. A verseny győztese az lesz, aki összesítésben a legnagyobb lépésszámot produkálja.

A programban a gyalogláson kívül több mint 100 mozgásforma lépésszámmá alakítására van lehetőség. A szervezők várják az egészségükért tenni akaró magánszemélyeket, valamint azokat vállalatokat és cégeket, amelyek támogatnák a rászoruló szervátültetetteket.

A rendszeres mozgás számos krónikus betegség állapotát javítja, a szervátültetettek életkilátását pedig évekkel meghosszabbítja – hangsúlyozta dr. Grózli Csaba, a Magyar Szervátültetettek Szövetségének igazgatója.

A mostani program alapötletét az Egymilliárd lépés a Holdra nemzetközi kihívás adta, amelyben Magyarország 86 csapata és 384 egyéni résztvevője mintegy 160 millió lépéssel a második lett.

A szervezők ezúttal nemcsak megmozgatni kívánják az embereket, hanem hangsúlyt fektetnek az ismeretterjesztésre és az adománygyűjtésre is. Céljuk tudatosítani a lakosság szélesebb rétegeiben, hogy a napi testmozgás az egészségmegőrzés egyik legfontosabb tényezője.

Mivel világszinten minden tizedik felnőtt érintett valamilyen vesekárosodásban, ezért a mostani versengés kiegészítő témája a vese szerepe és megóvása.

Az eseménysorozat kihívója Berente Judit, az év parasportolója, a Magyar Szervátültetettek Szövetségének elnöke, aki 25 éve esett át veseátültetésen. Később a kanadai Szervátültetettek Téli Világjátékán szerzett három aranyérmével vívta ki magának az elismerést.

A start augusztus 23-án, a Tokiói Paralimpia kezdetével egy időben lesz. A tíz hétig tartó program tíz szakaszból áll. Mindegyiknek lesz egy kihívó csapata, köztük a hazai veseátültetési programot elindító Perner Ferenc professzoré. Hétfőnként egy-egy szervátültetéssel kapcsolatos korszakalkotó történetet és történelmi helyszínt ismerhetnek meg a résztvevők. A hét további napjain pedig egészségmegőrzéssel kapcsolatos tanácsokat osztanak szét üzenet formájában. Az egyes szakaszok végén a szervezők ismertetik a részteljesítményeket.

A díjátadás 2021 novemberében lesz a Magyar Sportok Házában.

Regisztrálni, támogatást felajánlani, valamint a részletekről tájékozódni az esemény honlapján lehet.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!