Egyperces

2019.04.19. 10:46

Négy évad után búcsúzik a Csak színház és más semmi

Szombaton búcsúzik a nagy sikerű Csak színház és más semmi című magyar televíziós vígjáték sorozat a Duna Televízió nézőitől.

Színház, intrika, szerelem, álmok, sikerek, csalódások - szombaton 19.30-tól vetíti a Duna Televízió az MTVA és a Megafilm Service közös produkcióját, a Csak színház és más semmi című sorozat utolsó évadának befejező részét. Az első három évben a sorozat évadonként hat részen keresztül mutatta be a képzelt teátrum világát, a záró évad pedig nyolc epizódon keresztül szórakoztatta a nézőket a Komédiás Színház társulatának kulisszatitkaival.


A Shell Judit, Csányi Sándor és Szervét Tibor főszereplésével készült, magyar fejlesztésű sorozat, pazar szereposztással büszkélkedett, számos népszerű és ismert művészt felsorakoztatott az évek során. Többek között Szávai Viktória, Vecsei H. Miklós, Dobó Kata, Mikecz Estilla, Géczi Zoltán, Klem Viktor, Tenki Réka, Osváth Judit, Ember Márk, Mentes Júlia és Réti Nóra is kiváló játékával színesítette a szereplőgárdát.


A negyedik évadot 2018. nyarától szeptember közepéig 73 színésszel, 47 napon át nagyjátékfilmes technikával forgatták. A felvételek 16 helyszínen készültek, többek között a Thália Színház, a József Attila Művelődési Központ és a Kincsem park adott otthont a forgatásnak.


További érdekességek a sorozat Facebook oldalán, valamint a mediaklikk.hu/csakszinhazesmassemmi oldalon találhatóak, ahol online visszanézhetőek a Csak színház és más semmi előző évadai.


Csak színház és más semmi - befejező rész szombaton 19.30-kor a Duna csatornán!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!