Bravúr

2019.12.21. 16:06

Megtalálták a húsz éve eltűnt Garibaldi-pajzsot

Egyelőre nem tudni, hogy a felbecsülhetetlen kulturális értékű bronzpajzs hogyan került egy római építész lakásába.

Forrás: Shutterstock

Egy római lakásban találták meg az olasz műkincsrendőrök a Garibaldi pajzsának nevezett bronzszobrot, amelyet Szicília népe adott ajándékba hálája jeléül a tábornoknak 1878-ban – írta pénteken az Il Tempo olasz napilap.

Az Olaszország egyesítéséért folyó harcban Giuseppe Garibaldi (1807-1882) olasz hazafi és tábornok 1860-ban szállt partra a szicíliai Marsalánál ezer vörösinges katonájával.

A 118 centiméter átmérőjű, nagyjából 50 kilogrammos bronzszobrot Antonio Ximenes, Ettore Ximenes neves szobrász apja készítette.

A pajzs közepén a tábornok portréja látható, körülötte allegorikus alakok, akik a legfontosabb olasz városok címerét viselik. A pajzsot babérkoszorú övezi, az ezer vörösinges neve olvasható rajta.

Az alkotást Garibaldi Róma városának ajándékozta, a Capitolium múzeumában őrizték. Később a Museo Nazionale del Risorgimentóba, az olasz egyesítés emlékmúzeumába vitték, ahol több kiállítás katalógusában is szerepelt, utoljára 1982-ben, Garibaldi halálának centenáriuma alkalmából.

Egyelőre nem tudni, hogy a felbecsülhetetlen kulturális értékű bronzpajzs hogyan tűnhetett el a múzeumból és hogyan került egy római építész lakásába, ahol végül megtalálták.

Az olasz rendőrség műkincsekre szakosodott egysége, a TPC (Comando Carabinieri Tutela Patrimonio Culturale) nyomozása alapján a 2000-es évek elején lophatták el a pajzsot.

Borítókép: illusztráció / Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!