Gyönyörű látvány

2021.08.24. 18:30

Kiválasztották az ország legszebb balkonjait és kertjeit

A legtöbb nevezés Pest megyéből, a fővárosból, valamint Borsod-Abaúj-Zemplén, Győr-Moson-Sopron és Hajdú-Bihar megyéből érkezett.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

A virágos balkonok és virágos kertek versenyén több mint ötszáz hobbikertész vett részt, akiknek a szakmai zsűri mindkét kategóriában kilenc díjat ítélt oda. Magyar Turisztikai Ügynökség elmondta, hogy a három legvirágosabb előkert, illetve legszebb balkonkert mellett jutalmazták többek között a legszínesebb növénykavalkádot, a legkisebb és a legharmonikusabb balkonkertet, a legszebb kertépítészeti kompozíciót és a fenntartható megoldásokat is. Mindkét kategóriában odaítélték továbbá a Borbás Marcsi Kertem különdíjat.

A három legvirágosabb balkont és előkertet egyenként 100 ezer forintos, a tematikus díjak nyerteseit pedig 70 ezer forint értékű kertészeti utalvánnyal díjazták. Azok a kompozíciók, amelyek a Virágos Magyarország Facebook-oldalán a legnépszerűbbnek bizonyultak, 50 ezer forint értékű jutalmat nyertek.

A pályázatok értékelésekor megállapították, hogy midén is a klasszikus egynyáriaké a főszerep. Ezenkívül viszont egyre többen alkalmaznak virágzó évelőket, futónövényeket, valamint gyümölcsöt és zöldséget termő növényeket a balkonkertekben. Kiemelték, hogy az előkertek esetében is egyre több virágzó vagy levéldíszt adó évelő szerepel a kompozíciókban.

A pályaművek bebizonyították, hogy akár egy panelház nyolcadik emeletén vagy egy régi parasztház tornácán is lehet harmonikus és zöld teret kialakítani – emelte ki a zsűri.

Jelenleg is zajlik továbbá a települési önkormányzatoknak szóló, a legvirágosabb települést kereső verseny pályázatainak értékelése. Az eredményhirdetés várhatóan szeptember végén lesz.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!