Egyperces

2017.07.10. 19:30

Kasza Tibi milliókért versenyezteti a sztárokat július végétől

Új műsorral tér vissza a TV2 képernyőjére Kasza Tibor. Az énekes-műsorvezető a július 24-én induló Pénzt vagy éveket! vetélkedő játékmestere lesz, aminek adásaiban akár 10 millió forintot is nyerhetnek a jól tippelő hírességek.

Július 24-től hétköznap esténként egy vadonatúj vetélkedő házigazdájaként tér vissza a TV2 képernyőjére [namelink name="Kasza Tibor"]. A Pénzt vagy éveket!-ben a 10 millió forintos nyereményért minden adásban egy-egy sztárpáros játszik, akiknek semmi más feladatuk nincs, mint kitalálni az eléjük állított civil játékosok életkorát.


Feladatuk elsőre egyszerűnek tűnik, de garantáltan nem lesz az. Egy-egy adás során 6+1 ember életkorát kell eltalálniuk. Ahogy a játék halad előre, egyre nagyobb a tippelés tétje, minden elhibázott év egyre többe kerül, azaz, a tipp és a helyes életkor közti évek száma először 100 ezer forint veszteséget jelent évenként, ám a végén már 600 ezer forintba kerül. Így csökken folyamatosan az elején rendelkezésükre álló 10 millió forint. Minden körben először tippelni kell, aztán egy segítség áll a sztárok rendelkezésékre a pontosításhoz: akár egy sláger, vagy egy fontos esemény abb ól az évből, amikor a színpadon szótalnul álló civil született. A döntőben a megmaradt nyereményt csak akkor vihetik haza, ha tökéletesen beletrafálnak az előttük álló hetedik ember életkorába.


A műsorban feltűnik többek között [namelink name="Istenes László"] és [namelink name="Csobot Adél"], [namelink name="Pápai Joci"] és [namelink name="Curtis"], [namelink name="Azurák Csaba"] és [namelink name="Jakupcsek Gabriella"], [namelink name="Németh Kristóf"] és [namelink name="Csonka András"] és még sokan mások!



Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!