2022

2021.08.03. 12:28

Jövőre visszatér a Sziget Fesztivál!

A két fesztiválmentes év a szervezők, a rendezvényhez kapcsolódó cégek, a zenészek és a vendéglátósok életét is nagyon megnehezítette.

Budapest, 2019. augusztus 7. Közönség az ausztrál Ocean Alley együttes koncertjén a 27. Sziget fesztiválon 2019. augusztus 7-én. MTI/Mónus Márton

Forrás: MTI

Fotó: Mónus Márton

A szervezők bejelentették, hogy 2022. augusztus 10-től 15-ig újra várják a látogatókat az óbudai Hajógyári-szigetre.

A Sziget Fesztivál vezetői még májusban döntöttek úgy, hogy a járványhelyzetre való tekintettel idén sem tartják meg a rendezvényt. A szervezők az utazás, a szállások, a vendéglátás és a védettségi igazolványok körüli bizonytalanságok miatt határoztak úgy, hogy inkább a jövő évi fesztiválra készülnek.

Kádár Tamás akkor elmondta, hogy a két fesztiválmentes év a szervezők, a rendezvényekhez kapcsolódó cégek és dolgozók életét is nagyon megnehezítette. Az iparág rengeteg szereplőjét, mint például a zenészeket, a vendéglátósokat és a technikai alvállalkozókat pedig szinte teljesen ellehetetlenítette.

Már javában tárgyalunk a zenekarokkal, jó eséllyel sikerül nagy sztárokkal emlékezetessé tenni a várva-várt visszatérést – emelte ki Kádár Tamás főszervező.

Az ország két másik nagy könnyűzenei rendezvényét, a soproni Telekom VOLT-ot és Balaton Soundot sem rendezték meg idén.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!