Isten éltesse! Bodrogi Gyula 85 éves

Április 15-én lesz nyolcvanöt éves Bodrogi Gyula Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, rendező, érdemes és kiváló művész, a Nemzet Színésze.

Az MTVA Sajtóadatbankjának portréja: Budapesten született 1934-ben. Édesapja vadász volt, aki fiával is megszerettette ezt az időtöltést. Gyermekként pedagógusnak készült, matematika-fizika tanár szeretett volna lenni, de végül a művészetek mellett kötelezte el magát. Pályáját néptáncosként kezdte, 1951-től három évig a SZOT együttesének szólótáncosa volt.

1954-ben jelentkezett a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, mert rendező akart lenni. A szak végül nem indult, őt pedig átirányították színésznek, diplomáját 1958-ban kapta meg. Első szerződése a József Attila Színházhoz kötötte, és az angyalföldi társulathoz több mint húsz évig hű maradt. 1982-ben a Vidám Színpadhoz került, ahol volt színész, művészeti igazgató, igazgató-rendező, majd 1996 és 2002 között a Vidám Színpad Kht. ügyvezető igazgatója, 2002-ben a Vidám Színpad örökös tagjává választották.

2003-ban Jordán Tamás igazgató meghívására a Nemzeti Színházhoz szerződött, melynek azóta is tagja. 1975-től tanított a Színház- és Filmművészeti Főiskolán (2000 óta Egyetemen). Pályakezdőként elsősorban kortárs és klasszikus darabok karakterszerepeit játszotta, de hamarosan felfedezték komikusi tehetségét is, ettől kezdve ő lett az úgynevezett könnyű műfaj egyik legjellegzetesebb képviselője. Muzikalitását, kiváló tánctudását zenés-táncos darabokban kamatoztathatta.

Emlékezetes alakításai: Napóleon (Sardou A szókimondó asszonyság című darabjában), Böffen Tóbiás (Shakespeare Vízkeresztjében), a francia király (Kacsóh Pongrác János vitézében), Peacock (Brecht Koldusoperájában), Bálint (A Hubay-Vas-Ránki szerzőtrió Egy szerelem három éjszakájában), Seress Rezső (Müller Péter Szomorú vasárnapjában), Julien, a fogorvos (Barillet-Grédy A kaktusz virágában). Rendezőként is szívesebben nyúlt a habkönnyű, elsősorban zenés darabokhoz (Imádok férjhez menni, Egy fekete és egy szőke, Pajzán históriák, Anconai szerelmesek, Két úr szolgája, Dollárpipi). Könnyed természetességének és elmélyült jellemábrázolásának köszönhetően filmszínészként is hamar a közönség kedvence lett.

Első filmjét, a Külvárosi legendát Máriássy Félix rendezte 1957-ben, ezután szinte évente forgatott. Emlékezetes filmje volt a Házasságból elégséges (ebben akkori felesége, Törőcsik Mari volt partnere), a Hattyúdal, a Húsz óra, a Tanulmány a nőkről, a Fuss, hogy utolérjenek, a Szépek és bolondok, a Hogyan felejtsük el életünk legnagyobb szerelmét? A Szerencsés Dánielben megtört családapát alakított, ő volt az Idő van mogorva üdülőgondnoka, a Titánia, Titánia, avagy a dublőrök éjszakájában négyes főszerepben brillírozott, 1989-ben a svájci Vevey-i, majd 1991-ben a bulgáriai Gabrovóban is elnyerve a legjobb férfialakítás díját.

A 2000-es években is több moziban szerepelt, így például A mohácsi vész, az Üvegtigris, Magyar vándor, a Világszám! című filmekben. Legnépszerűbb szerepei a televízióhoz kötődnek. Az ő rekedtes hangján szólalt meg Süsü, a jószívű egyfejű sárkány, a Kérem a következőt (Dr. Bubó) Csőrmestere és a Vuk kárörvendő varjúja. A Linda című nagy sikerű sorozatban ő alakította a címszereplő édesapját, a mai napig kedvelt szereplője a különféle show-műsoroknak és kabaréknak. Bodrogi Gyuláról köztudott, hogy szenvedélyes vadász és szakács is.

Kedves időtöltéseiről 1993-ban A vadász néha főz is címmel könyvet jelentetett meg, amelyben legkedvesebb vadásztörténeteit és receptjeit adta közre. 2009-ben jelent meg Irkafirka című kötete, amelyben naplórészletek, rádióműsorokba szánt írások, aforizmák idézik fel a művész tizenhét főiskolai fegyelmijének történetét, színházi emlékeit, emlékezetes tanárait és pályatársait. Művészi munkájáért számos rangos elismerést kapott: 1962-ben és 1967-ben Jászai Mari-díjat, 1973-ban érdemes művész, 1983-ban kiváló művész címet.

1995-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével, 2005-ben Kossuth-díjjal tüntették ki, 2007 óta a Nemzet Színésze kitüntető cím birtokosa. 2009-ben a XIII. kerület díszpolgárává választották, a nyíregyházi Vidor Fesztiválon Életmű-díjjal jutalmazták. 2012-ben a Prima-díjat és a Prima Primissima Közönségdíját vehette át, 2013-ban Szenes Iván Életműdíjat kapott. Idén április 22-én az 5. Magyar Filmhét nyitóeseményén négy másik színművész társaságában átveszi a Magyar Filmakadémia Egyesület első alkalommal adományozott életműdíját.

Bodrogi Gyula ma is fellép, a Nemzeti Színházban a Caligula helytartójában I. Agrippát, az Egy ember az örökkévalóságnak című darabban Wolsey bíborost, a Házasság Palermóban című vígjátékban Pantalone de íBisognosit alakítja. A művészt 85. születésnapján a Nemzeti Színház nagyszínpadán gálával köszöntik.

szponzorált tartalom
Február 28-ig lehet jelentkezni az Adj Egy Ötöst! iskolai szemléletformáló programra
Napi keresztrejtvény
Napi sudoku – könnyebb verzió
Napi sudoku – nehezebb verzió
A rock fenegyereke mindent elárul
A zenész a Rolling Stones szíve-lelke, mindenki “Keef”-je, akinek dalain egész nemzedékek nőttek fel.
Gyász
Mély fájdalommal emlékezünk drága szerettünk KRANKOVICS MÁTYÁS halálának 3. évfordulójára Már három év elmúlt, de feledni nem lehet, hogy hirtelen tört ketté az életed. Voltak még terveid, nem készültél menni, de elvették életed, nem tudtál búcsúzni. Csendben mentél el, örök csendre leltél, szívünkben azóta is mély fájdalom él. A Te csillagod fent ragyog az égen, utat mutat nekünk a gyász sötétjében. Légy boldog ott, ahova mentél, Te nem haltál meg, csak az út másik oldalára mentél. Szerető feleséged és fiad
„Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, elpihent a kéz, mely értünk dolgozott.” Szomorú szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy férjem, édesapám, apósom, nagyapánk, VIDA GÁBOR életének 90. évében csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása január 31-én, pénteken 15 órakor lesz a nagybajcsi temetőben. Előtte engesztelő szentmise a helyi templomban 14.15 órakor. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban velünk éreznek. Gyászoló család
„Elmenni nehéz volt, itt hagyni titeket, de azért ne fájjon értem szerető szívetek. Most nem fáj semmi, az álom szép, majd a fényes felhőkön találkozunk még. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy HOLLÓS LÁSZLÓ volt nyomdász Édesapa, Nagypapa, Dédpapa, Testvér, Keresztapa, Rokon, életének 78. évében, súlyos betegség után örökre megpihent. Kérésének eleget téve, temetése szűk családi körben a győr-szigeti temetőben, szülei mellé megtörtént. Gyászoló család
„Gyógyulni akartam, de életem nehézségeitől meggyötört testem nem engedett. Lelkem békére talált! Szeretteim vártak, isten veletek!” Megtört szívvel tudatjuk, hogy édesapánk, ALASZ IMRE 58 éves korában elhunyt. Temetése 2020. január 28-án, kedden, a 14.15 órakor kezdődő gyászmise után, 15 órakor lesz a szakonyi alsó temetőben. A gyászoló család
„Szeretteim, én már elmegyek, küzdöttem sokat, de már nem lehet. Az örök haza vár, isten veletek. A lelketek mélyén mindig ott leszek, soha ne felejtsetek.” Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága édesanyánk, nagymamánk, dédink, testvérem és rokonunk, Nagy Julianna 78 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése 2020. január 27-én, hétfőn 12 órakor lesz a győr-nádorvárosi köztemető régi ravatalozójából. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban velünk éreznek. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
„Szeretteim, én már elmegyek, küzdöttem, de már nem lehet. A csend ölel át és a szeretet, isten veletek! Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett édesanyánk, anyósunk, nagymamánk, dédnagymamánk, ÖZV. HORVÁTH LÁSZLÓNÉ szül. Nyerges Irén életének 87. évében csendesen elhunyt. Temetése 2020. január 28-án 15 órakor lesz a veszkényi temetőben. Előtte, 14.15 órakor engesztelő szentmisét mondatunk. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Gyászoló család
A Gyászoló Család tudatja mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SALAKTA IRÉN 2020. január 20-án, életének 85. évében elhunyt. Drága halottunkat 2020. január 29-én 14 órakor kísérjük utolsó útjára Győr-Ménfőcsanakon, a Koroncói úti temetőben. „Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy. (Ézs 43,1)
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett édesanyám, nagymamánk, dédmamánk, BODA FLÓRIÁNNÉ életének 101. évében, hosszan tartó betegség után elhunyt. Temetése január 28-án, kedden 15 órakor lesz a mosoni temetőben. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
Fájó szívvel emlékezünk ÁRVAI ISTVÁNNÉ Káldy Ilona halálának 4. évfordulóján. ,,Egy váratlan percben életed véget ért, mint vihar a rózsát, a halál tépte szét. Hosszú útra mentél, búcsút nem intettél. Ha elfáradsz utadon, pihenj meg egy percre, Tekints az itt maradt bánatos szívekre. Szerető családod
Fájó szívvel emlékezünk FÜLÖP IMRE halálának 6. évfordulójára ,,Csillag volt, mert szívből szeretett, s mi úgy szerettük, a hogy csak lehetett. Elment tőlünk, mint a lenyugvó nap, de a szívünkben él, s örökre ott marad. Szerető családod
Fájó szívvel emlékezünk KARDOS GYULA halálának 3. évfordulójára. Ott pihensz, ahol már nem fáj semmi, nyugodalmadat nem zavarja senki. Könnyes a z út, amely a sírodhoz vezet, a Jóisten őrködjön pihenésed felett. Telnek a hónapok, múlnak az évek, szívből szeretünk és nem feledünk téged. Szerető családod
Fájó szívvel emlékezünk MESZNER MIKLÓS és MESZNER MIKLÓSNÉ szül. Augusztin Karolina haláluknak 3. évfordulójára. Gyertyát gyújtok, égjen a szeretetért, a Veletek töltött minden pillanatért. Elmentek tőlünk, nem látjuk Őket többé, de szívünkben itt élnek mindörökké! Szerető családotok
Fájó szívvel emlékezünk PETRESNÉ BARANYAI MARIANNA halálának 4. évfordulójára! Már négy év elmúlt, de feledni nem lehet, hogy hirtelen tört ketté az életed. Voltak még terveid, nem készültél menni, de elvették életed, nem tudtál búcsúzni. Csendben mentél el, örök csendre leltél, szívünkben azóta mély fájdalom él. A Te csillagod fent ragyog az égen, utat mutat nekünk a gyász sötétjében. Légy boldog ott, ahova mentél, nem haltál meg, Te csak álmodni mentél. Oly drága voltál nekünk, hogy azt sem pótolja semmi, lelkünk sebeit nem gyógyítja senki. Szerető családod.
Fájó szívvel emlékezünk VARGA MIKLÓS halálának 2. évfordulóján Virágot viszünk egy néma sírra, de ezzel Őt nem hozhatjuk vissza. Tudjuk, hogy nem jössz, de olyan jó várni, hazudni a szívnek, hogy ne tudjon fájni. Míg köztünk voltál, mi nagyon szerettünk, hiányzol nekünk, soha nem feledünk. Szerető családod
Fájó szívvel emlékezünk VÖRÖS JÁNOS vitnyédi lakosra halálának 2. évfordulóján. A csornai Szent Antal temető 6. parcella 1. sor urnaoszlopában helyeztük örök nyugalomra. Emléked szívünkben örökké él.