Felfüggesztett börtönre ítélték a Siemens két volt vezetőjét

Korrupció, illetve bizalommal való visszaélés vádjával felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a Siemens német vállalat két volt vezetőjét kedden a müncheni tartományi bíróság.

A bíróság kétévi felfüggesztett börtönbüntetésre és 60 ezer euró pénzbüntetés megfizetésére ítélte az 55 éves Michael Kutschenreutert, a Siemens távközlési részlegének volt pénzügyi igazgatóját. Munkatársa, az ugyancsak 55 éves Hans-Werner Hartmann volt főkönyvelő másfél évi, szintén felfüggesztett börtönbüntetést kapott.

A korrupciós botrányra – amelyben a kedden elítélt volt vezetők is érintettek voltak – 2006-ban derült fény a Siemensnél.

Ennek során napvilágra került, hogy Európa és Németország egyik legnagyobb vegyes ipari és elektronikai konszernje vonzó külföldi megbízások elnyerése érdekében “feketén” mintegy 1,3 milliárd eurót fizetett ki. A Siemens korábbi és jelenlegi munkatársai, köztük vezető beosztású személyek 2000 és 2006 között jelentős vállalati pénzösszegeket arra használtak fel, hogy potenciális megrendelőknek tetemes megvesztegetési pénzeket fizessenek ki. A remélt külföldi megrendelésekért az átutalásokat részben külföldi bankokon keresztül bonyolították.

A korrupciós botrány szálai az évek során egyre szerteágazóbbak lettek, az ügy újabb és újabb területekre terjedt át, földrajzilag is mind kiterjedtebbé vált. A botrány miatt lemondott tisztségéből a konszern több vezetője.
Az ügyben nem a keddi volt az első ítélet. Két korábbi per során ugyancsak felfüggesztett börtönre és pénzbüntetésre ítélték a Siemens különböző részlegeinek más korábbi menedzsereit is.

Az elmúlt években a Siemens mindent megtett annak érdekében, hogy tisztának mutatkozzék. A konszern átvilágításával tekintélyes külföldi könyvvizsgáló cégeket bíztak meg, az elnöki székbe pedig az osztrák Peter Löscher személyében olyan vezető került, akinek a történtek idején még semmi köze nem volt Németország egyik legnagyobb ipari és elektronikai óriásához.

Varga: a járvány elleni védekezés és a gazdaságvédelem kap elsőbbséget 2021-ben
Több mint fél éve lesz mindenkinek arra, hogy alkalmazkodjon a büdzséhez.
Így tároljuk helyesen az élelmiszereket!
Az alábbi szabályok segítenek abban, hogy ne pénzkidobás legyen a bespájzolás vége.
Egy hónap múlva érkezik a Dark harmadik évada (videó)
Június 27-re tűzte műsorára a Netflix streaming szolgáltató nagy sikerű sorozatának a Darknak (Sötétség) harmadik, egyben utolsó évadának első epizódját.
A dohányzás hülyeség! – üzeni rajzával a 15 éves Benedek Győrből
A WHO kampánya a fiatalok védelmére hívja fel a figyelmet, akik leginkább ki vannak téve a dohányipar manipulációjának.
Gyász
„Fáradt teste megpihenni tért, hosszú, s szép idő volt, amit Ő megélt. Türelmesen várt az Úr hívó szavára, s most Ő is belépett az örök hazába. Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SIPOS SÁNDOR életének 87. évében örökre megpihent. Temetése 2020. június 3-án, szerdán 16 órakor lesz a győrladaméri temetőben. Előtte engesztelő szentmise 15.15 órakor a helyi templomban lesz. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, sírjára a kegyelet virágait elhelyezik, és gyászunkban osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló szerettei
„Megpihent a Dolgos, Jó Apai Szív, áldás és hála övezi e sírt. Szerető Férj voltál, Drága Édesapa, bánatos családodnak most az őrangyala. Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Szeretett Férjem, Drága Jó Édesapánk, Apósom, Nagypapám, Testvérem, Sógorom és Rokonunk, SZAKÁCS SÁNDOR életének 72. évében, hosszú betegség után örökre megpihent. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2020. június 4-én, csütörtökön 16 órakor lesz a győrladaméri temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, sírjára a kegyelet virágait elhelyezik, és gyászunkban osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló szerettei
„Váratlanul ért halálod, búcsú nélkül mentél el. Aludd szépen örök álmod, soha nem felejtünk el. Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett férjem, édesapánk, nagypapánk, apósunk, NÉMETH ÁRPÁD ebergőci születésű, soproni lakos életének 77. évében, türelemmel viselt betegség után elhunyt. Hamvasztás utáni temetése szentmisével egybekötve 2020. június 4-én 11 órakor lesz a soproni Szent György-templomban. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik gyászunkban velünk éreznek. Gyászoló család
BORÁROS BÉLA a győri virágpiac pecsenyesütőjének tiszteletére engesztelő szentmisét mondatunk a lelki üdvéért 2020. június 3-án 17 órakor a győr-újvárosi római katolikus templomban. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KOVÁCS ERZSÉBET 68 éves korában elhunyt. Temetése 2020. június 3-án, szerdán 15 órakor lesz a banai temetőben. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését, és koszorú helyett mindenki csak 1 szál virágot hozzon. Köszönettel: a Gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SÁGI SÁNDORNÉ szül. Zsida Anita életének 53. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása június 3-án, szerdán 13 órakor lesz a horvátkimlei temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban velünk éreznek. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a drága férj, édesapa, nagypapa, TARNAI KÁROLY dekoratőr, süti papa 2020. május 27-én hosszú betegségben elhunyt. Temetését Szegeden tartjuk meg. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
Életünk legszomorúbb napjára emlékezünk, Drága Gyermekünk VINCZE VIKTÓRIA KATALIN halálának 5. évfordulóján. Volt valaki, kiért átsírok sok éjszakát, Volt valaki, kit nem pótolhat senki más. Volt valaki, kit mindennél jobban szerettem, Volt valaki, kiért odaadtam volna az életem. Te voltál az életünk, az álmunk, Te voltál minden boldogságunk. Amióta nem vagy velünk, nehéz teherré vált az életünk. Amíg élünk örökké szeretünk, hiányzol nagyon, soha nem feledünk! Szerető szüleid
Fájó szívvel emlékezünk Drága Fiamra és Édesapánkra VARGA JÁNOS halálának 1. évfordulóján! Ha rád gondolunk, csak könnyezünk, nehéz teherré vált az életünk... Elmentél egy nyári napon, búcsúzni nem volt alkalom. Nagy a mi bánatunk, mélyebb mint a tenger, hogy is tud ennyit kibírni egy ember? Ha behunnyuk a szemünket, Téged látunk ragyogni, érezzük a könnycseppünket arcunkon lefolyni. Most egy csokor virág reszket a kezünkben. s megremeg a lábunk mikor sírodra letesszük. Ha itt lennél és kérdeznéd mi a bajunk, csak annyit mondanánk hiányzol nagyon. Szerető Édesanyád, Gyeremeid Andika, Bálint Unokáid: Lara, Ármin,Vejed Lali
Nehéz elfogadni: ennyi volt a közös emberi élet, ám az emlékek a lelkünkben továbbra is élnek! Tudattal tudjuk, véges a létünk, de lelkünkkel élünk, AKI VELÜNK EMLÉKEZNE GYÚJTSON EGY GYERTYÁT A MA EGY ÉVE ELHUNYT lányomra BANKÓ HENRIETTE szül. Galba Henriette-re Szerető Édesanyád, fiad Márk Hiányzol!
Összetört szívvel emlékezünk Drága Gyermekünk MÓRICZ TAMÁS halálának 1. évfordulójára! A fájdalom amit érzünk irántad leírhatatlan! Nagyon nagyon hiányzol! Hiányzik az a mosolygós arcod. Az a mérhetetlen szeretet ami belőled áradt! Az a drága jó szíved mindenki felé. Élet viteled mottója! Nem az számít mid van, az számít ki vagy! Örökké szeretni fogunk! Anyu, Apu, Testvéred és a kislányod
Szomorú szívvel emlékezünk ID. KOVÁCS SÁNDOR (Csikos) születésének 70. és halálának 17.évfordulójára. Bennünk él egy arc, egy meleg tekintet, egy simogató kéz, egy sóhaj, egy lehelet. Bennünk él a múlt, a végtelen szeretet, amit tőlünk senki, soha el nem vehet. Szerető családod
Fájó szívvel emlékezünk KOLTAI KÁROLYNÉ halálának 17. évfordulójára. Nem múlnak el ők, kik szívünkben élnek, hiába szállnak árnyak, álmok, évek. Férjed, fiaid, menyed és unokáid
In Memoriam Soha el nem múló szeretettel emlékezünk VARGA ANDREA halálának 1. évfordulójára Egy váratlan percben életed véget ért, mint vihar a rózsát, a halál tépte szét. Hosszú útra mentél búcsút nem intettél. Ha elfáradsz utadon, pihenj meg egy percre, tekints le az itt maradt bánatos szívekre. Hiányod fájdalom, elviselni nehéz, örökké él szívünkben a Rád emlékezés. Szerető családod! Nyugodj békében! Akik ismerték és szerették kérjük gyújtsanak egy gyertyát az emlékére!
IN MEMORIAM SZALAI ANDRÁS Tanár Úr halálának 7. évfordulójára. „Elvitted a derűt, a fényt, a meleget, csak egy sugarat hagytál: sz emlékedet. Bennünk él egy arc, egy végtelen szeretet, amitől tőlünk senki soha el nem vehet. Eszünkbe jutnak az együtt töltött napok, fülünkben újra megcsendül a hangod. Könnyes szemmel nézünk fel az égre, szeretünk Téged most és mindörökre.” Szerető családod SZALAI ANDRÁS Tanár úr halálának 6. évfordulója „Nincs nap, sem óra, hogy rád ne gondolnánk. Szívünkben őrizzük szereteted és lelked jóságát. Évre év jön, az idő tovaszáll, de gondolatunk mindig rád talál. Éltet minket a gondolat, hogy odafenn is mindig velünk maradsz.” Szerető családod