agyrém

2020.07.12. 13:45

Érzékenyítő tréningre küldik a város fehér lakóit (videó)

Sok új kezdeményezést hozott magával a Black Lives Matter mozgalom, ezek közül az egyik a sokszínűséget elősegítő tréning. Az érzékenyítő program keretében azt tanítanák meg a fehér embereknek, hogy hogyan tudják „visszacsinálni a fehérségüket”, illetve mit tudnak tenni a rasszizmus ellen.

Forrás: Shutterstock

A V4NA Hírügynökség arról ír, hogy Seattle az egyik központja lett a szélsőséges Black Lives Matter tüntetéseknek, hiszen itt jött létre a híres-hírhedt autonóm zóna, a CHOP is. Most a város azzal állt elő, hogy tréningeket fognak tartani a fehér bőrű munkavállalóknak a fehérségről és a faji felsőbbrendűségről – számol be róla a Post Millennial.

Mint kiderült, a programban úgynevezett „sokszínűségi trénerek” fogják majd okítani a fehér embereket – többek között arról, hogy az individualizmus a faji elnyomás tudatalatti jele. A fehér bőrű dolgozó ráadásul egy felettébb ördögi körbe is belekeveredik: ha ugyanis túl sokat beszél, az már tehernek vagy atyáskodásnak számít – közben viszont, ha meg túl keveset beszél, akkor hallgat, és a tüntetések egyik jelmondata is az volt, hogy a hallgatás erőszaknak minősül.

A program tervezetéből még meg lehet tudni azt is, hogy a fehér embereknek „vissza kell csinálniuk a fehérségüket”. Erre hoznak példákat, hogy hogyan is lehet ezt megtenni – például együtt kell működni a kisebbségekkel és a fehéreknek önmagukkal meg kell beszélniük, milyen részük is volt a rasszizmusban.

A tréning anyaga szerint a fehér emberek nagyban bűnösek a fehér felsőbbrendűségi rendszerben, éppen ezért felelősségre is kell vonni őket. Ezen kívül bemutatnak egy körforgást, hogy miként zajlik a rasszizmus a világban, valamint arra is felhívják a fehér emberek figyelmét, hogy engedjék el azokat a kiváltságokat, amiket csak ők élvezhetnek – például a fizikai biztonságot.

A sokszínűséget reklámozó programra a City Journal szerkesztője, Christopher F. Rufo hívta fel a figyelmet a közösségi médiában. Ő azt is elmondta, hogy a programnál nem lehet tudni sem a trénerek nevét, sem a költségvetést, ezeket azonban fontos kideríteni.

Hogy a világ mennyire kifordult magából a BLM mozgalom hatására, azt nagyon jól mutatja be a CNN műsorában nemrég lezajlott beszélgetés is. Don Lemon és Chris Cuomo ugyanis arról beszélt, hogy mennyire elítélendő az, hogy egy kaliforniai pár megrongálta a BLM egyik utcai festményét – az természetesen már nem gond, hogy a BLM tüntetői egyenesen szobrokat döntögetnek le.

A beszélgetés során aztán felmerült a Rushmore-hegy is, ahol négy amerikai elnök hegyoldalba vésett arcképe látható. Ezzel kapcsolatban Lemon azt mondta, szerinte Barack Obama arcát is bele lehetne vésni a hegybe, elvégre ő volt az ország első fekete bőrű elnöke. Majd azon lamentált, hogy tulajdonképpen mi a probléma az ország újraformálásával, amikor az lényegében mindenkié.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!