felfedezés

2021.03.25. 16:34

Először sikerült láthatóvá tenni egy fekete lyuk körül a mágneses mezőket

A szükséges adatok az Event Horizon rádióteleszkóp-hálózattól (EHT)származnak.

Forrás: Shutterstock

Először sikerült kimutatni és láthatóvá tenni egy fekete lyuk közvetlen közelében a mágneses mezőket – közölte szerdán a bonni Max Planck Rádiócsillagászati Intézet.

A fekete lyukról készített első felvételeket 2019-ben mutatták be. Ezeken a Szűz csillagképben lévő Messier 87 óriás galaxis közepén található objektum látható, amelyet egy vöröses-narancsos akkréciós korong vesz körbe. A gigantikus objektum pontosabb megismeréséhez jutott egy lépéssel közelebb a mágneses mezők kimutatásával a bonni intézet.

„Ez nagyon fontos, mivel ezáltal jobban megérthetjük, hogyan keletkeznek egy fekete lyuk környezetében a fényes szerkezetek” – mondta Anton Zensus, az intézet vezetője.

A szükséges adatok az Event Horizon rádióteleszkóp-hálózattól (EHT)származnak. Az EHT nemzetközi projektje keretében készültek el a tudományos világszenzációnak számító 2019-es felvételek, a szakértők azóta folytatták az adatok értékelését és ez alapján sikerült elkészíteni az első képet a mágneses mező eloszlásáról, amely az M87 középpontjában lévő fekete lyuk úgynevezett árnyéka körül fényes gyűrűként látható.

Az eredményhez vezető megoldást az a megfigyelés adta, hogy a rádiósugárzás polarizált, tehát nem véletlenszerű a rezgések iránya. A polarizált sugárzás az asztrofizikusok számára megbízható jelzés mágneses mező jelenlétének.

A mágneses mezők fontos szerepet játszanak a nagy sebességű gázkilövellések, az úgynevezett jetek kialakulásában.

„Ha képesek vagyunk leképezni a fekete lyuk közvetlen környezetét és megérthetjük a mágneses mezőket is, elkezdhetjük megérteni ezeknek a jeteknek a keletkezését is” – mondta Anton Zensus.

A több milliárd naptömegű fekete lyukakban hatalmas tömeg szorul össze nagyon kicsi területen. Az óriási gravitáció miatt közvetlen környezetéből még a fény sem menekülhet. Fekete lyukak keletkezhetnek például akkor, amikor kiégett óriáscsillagok összeomlanak saját súlyuk alatt.

Az M87-hez hasonló szupernagy tömegű fekete lyukak pontos keletkezése még nem ismert.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!