szavazásértékelés

2019.09.19. 11:21

Az emberek kiállnak a kő-papír-ollózó motoros rendőrök mellett

Olvasóink véleménye egyértelmű: az M7-es autópályán játszó rendőrök jó fejek, semmiféle büntetést nem érdemelnek.

Forrás: Shutterstock

Bejárta a közösségi médiát az a videó, amelyben két motoros rendőr az M7-es autópályán halad a forgalomban, majd egyszer csak kő-papír-ollózni kezdenek. Játékukat a mögöttük haladó autó sofőrje rögzítette, majd feltette az internetre. Az ügy odáig fajult, hogy a rendőrség fegyelmi eljárást indított a két motoros ellen.

Legutóbbi szavazásunk alkalmával arra voltunk kíváncsiak, az emberek többsége mit gondol az M7-esen kő-papír-ollózó rendőrökről. A szavazásból egyértelműen kiderül a véleményük:

A rendőrök jó fejek. Ők is emberek, lazíthatnak néha.

59 százalék voksolt e válasz mellett. Mivel nagyon ritka az ilyen magas szavazati eredmény, egyértelműen kijelenthető: az emberek többsége a rendőrökkel van. Akik szolgálnak és védenek. Akik udvariasak és segítőkészek. Akik emberek. Egy nagy család, az egyenruhások, a „kéklámpások” tagjai. Akiknek a munka nem munka, hanem hivatás.

Akiknek nincs hétvége vagy ünnepnap, akik a szabadnapjukon sem teszik le teljesen a feladatot.

Akiket meg kell becsülnünk, mert megérdemlik!

Ők kísérik át a gyermekeinket a zebrán reggelente, ők védik meg az otthonainkat és őket hívhatjuk bármikor, ha bajba kerülünk.

A közösségi médiában a történtek után számos kezdeményezés indult, melyek célja mind ugyanaz: kiállni a rendőrök mellett.

Nem sokkal az eset után például egy látványos akció keretében adták a nyilvánosság tudtára a szimpatizánsok, mit gondolnak:

Ennek ellenére vannak, akik úgy látják: a rendőrnek minden helyzetben példát kell mutatnia.

Az olvasók 18 százaléka szavazott arra, hogy ha ők sem tartják be a szabályokat, hogy várják el másoktól?!

Voltak, akiket az foglalkoztatott, mi volt az egyenruhások játékának tárgya.

Olvasóink 17 százalékát az érdekelte volna, miről döntöttek a rendőrök kő-papír-ollózva.

A válasz valószínűleg sosem derül már ki. Egy biztos: a kő-papír-olló világszerte népszerű és a legkülönbözőbb helyzetekben is szórakoztató.

" />

Csekély számban ugyan, de akadnak, akik szerint a rendőrök viselkedése nem megengedhető.

Mindössze 6 százalék szavazott arra, hogy ez veszélyes volt, megérdemlik a fegyelmit.

Az ő megnyugtatásukra le kell írni, hogy ezek a rendőrök olyan kiképzést kapnak, amely mellett a kormány egy kézzel fogása néhány másodpercig szinte biztosan nem okozhat balesetet.

Mit gondol az M7-esen kő-papír-ollózó rendőrökről?

Ez veszélyes volt, megérdemlik a fegyelmi eljárást! 6%

Szerintem jó fejek. A rendőr is ember, lazíthat néha. 59%

Engem az érdekelne, mi volt a játék tétje. 17%

Ha ők sem tartják be a szabályokat, tőlem hogy várják el?! 18%

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!