Új kutatás

2021.06.06. 09:10

Az ember elől költözhetett a hegyekbe Új-Zéland híres papagájfaja

Egy új kutatás szerint Új-Zéland híres papagájfaja, a kea az egész szigetországban bárhol kitűnően megélhetne, és feltehetően az emberek elől költözött a hegyekbe.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

A kea a világ egyetlen alpesi papagájfaja, az egyik legintelligensebb madárnak tartják. A veszélyeztetett faj a kutatók szerint jól alkalmazkodik, és ez a tulajdonsága segíthet neki átvészelni a klímaváltozást is.

A kea a kutatók szerint egykor egész Új-Zélandon elterjedt volt. Ezt fosszilis maradványok analízisével és DNS-szekvenálással is igazolták. Jelenleg viszont magashegyi papagájként ismerjük. A tudósok úgy vélik, ez a veszélyeztetett madár számára mentőöv is lehet, mivel így jobban képes túlélni az élőhelye elvesztését, valamint a megnövekedett konkurenciát – ismertette a kutatást a The Guardian.

Az alpesi környezethez alkalmazkodó állatok, köztük a kea különösen sebezhetővé válhatnak a klímaváltozás miatt, ugyanis ahogy a bolygó felmelegszik, a magashegyi környezetbe a versenyképesebb alföldi fajok nyomulnak be.

Egy európai kutatás szerint például az olasz Alpokban a gleccsereken vizsgált fajok akár 22 százaléka is eltűnne a gleccserek elolvadásával.

Az Otago Egyetem kutatói a kea és a hozzá hasonló, erdőkben élő papagájok genomját összevetve azt találták, hogy a magashegyi élet miatt nem alakult ki különösebb változás a keában.

Következtetésük szerint

a kea bárhol megélhet, és azért költözött a magas hegyekbe, mert például el akarta kerülni a mélyebben fekvő, ember által formált vidékeket.

Michael Knapp, a Molecular Ecology tudományos folyóiratban megjelent tanulmány egyik vezető szerzője is azt hangsúlyozta, hogy a kea a tengerszinttől a magas hegyekig mindenhol élhetne. Ugyanakkor úgy vélte, még mindig spekulatív az elképzelés, mely szerint a kea kifejezetten azért költözött volna a hegyekbe, hogy elkerülje az embereket, és nincs elég információ ahhoz, hogy ok-okozati összefüggést lehessen megállapítani az emberi települések terjeszkedése és a madarak hegyvidéki övezetekbe költözése között.

Viszont mivel a kea fizikailag képes volt különböző élőhelyeken fennmaradni, érdemes átgondolni, mi különbözteti meg a magashegyi élőhelyet az új-zélandi alacsonyabb fekvésű nyílt élőhelyektől. Felvetődik, hogy lent, ahol mezőgazdasági termelés folyik, jellemzőbb az emberi hatás, .

A kea sokszor került összetűzésbe az új-zélandi emberi közösségekkel.

A Guardian felidézte, hogy a különösen intelligens, pajkos és kíváncsi faj arról is hírhedté vált, hogy előszeretettel támadja meg a hegyekbe látogatók autóinak gumi ablaktörlőit. De azért is cikkeztek róluk, mert turisták táskáiból vittek el dolgokat. A gazdákat pedig a juhok megtámadásával haragították magukra.

Az 1970-es évekig irtásukat a kormány is támogatta, ez idő alatt mintegy százezer keát öltek meg. Az új-zélandi természetvédelmi hivatal szerint a kea manapság országosan védett, mindössze 3000-7000 példány maradt belőle.

A több mint 40 centiméter hosszú testű madár tollai barnás, olajzöld és narancssárga színűek, a csőre pedig ívelt, szürkés barna. Mindenevő, főként gyökerekkel, levelekkel, bogyókkal és rovarokkal táplálkozik.

Borítókép: kea papagáj

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!