lángerdő

2021.05.20. 09:30

Akkora tűz tombol Görögországban, hogy több települést ki kellett üríteni

Legalább hat falut és két kolostort ürítettek ki csütörtökre virradóra Görögországban az Athéntól 90 kilométerre nyugatra lévő Korinthoszi-öböl partjánál fellángolt erdőtűz miatt.

Forrás: Shutterstock

Fotó: GK1900

A helyi tűzoltóság egyik tagja újságíróknak azt mondta, a tűz különösen Szkínosz településnél tombol.

Az oltásban mintegy 180 tűzoltó vesz részt, 17 repülőgép és három helikopter segíti őket.

Médiaértesülések szerint több ház megrongálódott, de esetleges áldozatokról nem érkezett hír. A tűzoltóság szóvivője a Szkai TV görög magántelevíziónak adott nyilatkozatában közölte, hogy a településeket elővigyázatosságból ürítették ki, hozzátéve, hogy idén ez az első nagyobb tűzvész.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!