Járvány

2020.04.20. 15:59

A közösségi finanszírozáson múlhat egy 130 éves múzeum sorsa

Az angliai The Holburne Museum március közepe óta nem fogad látogatókat.

England, Somerset, Bath, Holburne Museum

Forrás: Eurasia Press / Photononstop / Photononstop via AFP

Fotó: Photononstop via AFP

Közösségi finanszírozás útján próbálja összegyűjteni a fennmaradásához szükséges 50 ezer fontot (19,7 millió forintot) egy 130 éves angliai művészeti múzeum, amely csaknem egy hónappal ezelőtt zárta be a kapuit a járványügyi korlátozások miatt – írja a BBC News.

A délnyugat-angliai Bath első közmúzeuma, a The Holburne Museum március 18. óta nem fogad látogatókat.

A műemlék épület nem kap állami támogatást. A múzeum igazgatója, Chris Stephens szerint az adományokat leszámítva a bezárás óta minden – egyebek között a jegyeladásból és a rendezvényekből származó – bevételétől elesett az intézmény.

A több mint négyezer festménynek és porcelán tárgynak otthont adó múzeumnak csupán néhány hétre elegendő megtakarítása maradt, ezért döntöttek a közösségi finanszírozás mellett.

Az intézménynek hétfő délelőttig több mint 32 ezer fontot sikerült összegyűjtenie.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!