Egyperces

2019.02.27. 13:15

60 milliárd forint felett költöttek televíziós reklámokra a hirdetők

Legtöbbet továbbra is a a klasszikus spotokra költötték a hirdetők. Míg a piaci hirdetésekből származó bevételek emelkedtek, addig az állami reklámköltések láthatóan visszaestek.

Túllépte a 60 milliárd forintos határt tavaly a hazai televíziós reklámbevételek összege – derül ki a Magyar Elektronikus Műsorszolgáltatók Egyesülete (MEME) és az EY elemzéséből. Változatlanul a reklámspotok határozzák meg a szektort, amelyben egyre nagyobb arányt képviselnek a versenypiaci szereplők az állami hirdetésekkel szemben.

 

Tovább nőttek a reklámbevételek 2018-ban az előző évhez képest – mutat rá a MEME és az EY 14. alkalommal kiadott jelentése. A bővülés mértéke elérte az 510 millió forintot, ami 1 százalékos erősödést jelent.


A reklámtorta nagysága 60,7 milliárd forintot tett ki, amely tartalmazza a klasszikus televíziós hirdetéseket (spot) és minden egyéb reklámértékkel bíró megjelenést is, mint például a termékelhelyezés vagy a műsorszponzoráció (non-spot).

 

„Az elmúlt három évben, lassuló növekedés mellett, összesen több mint 17 százalékkal bővült a televíziós reklámköltések piaca. Míg a piaci hirdetésekből származó bevételek emelkedtek, addig az állami reklámköltések láthatóan visszaestek" – mondta el Kovács Krisztián, a MEME elnöke.

 

Az állami megbízások a televíziós reklámköltések 11 százalékát tették ki 6,9 milliárd forint értékben, ami 7 százalékos csökkenést jelent a 2017-es összeghez viszonyítva. Mindeközben a versenypiaci hirdetésekből származó bevételek 2 százalékkal növekedtek és megközelítették az 53,8 milliárd forintot. 

 

„A szektort a tavalyi évben is a klasszikus spotokból származó bevételek uralták. Ezek a költések tették ki a csatornák reklámbevételeinek 94 százalékát, közel 57 milliárd forintot. A non-spot jellegű bevételek idén 9 százalékkal, 3,7 milliárd forintra emelkedtek, és egyre nagyobb hangsúlyt kapnak a hirdetők marketing stratégiájában" – tette hozzá Bindics Judit, az EY kockázatkezelési szolgáltatásokért felelős vezetője.

Címkék#reklám
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!