Ünnep

2022.09.28. 18:30

Száznál több programmal készülnek Budapest egyesítésének 150. évfordulójára

Több mint száz programmal készülnek a Pest, Buda és Óbuda egyesítése, azaz Budapest létrejötte 150. évfordulója alkalmából tervezett ünnepségsorozatra, amely november 17-től egy éven át zajlik majd, a programok nagy részét várhatóan jövő év áprilisától tartják meg - mondta el a Budapest Brand Nonprofit Zrt. vezérigazgatója kedden Budapesten.

Budapesti panoráma

Forrás: Shutterstock

Faix Csaba háttérbeszélgetésen közölte: várhatóan harminc kiemelt és hatvan intézményi programja lesz a fővárosnak, valamint lesznek még kerületi rendezvények.

Az évforduló alkalmából elkészül majd egy Budapest monográfia, a Budapesti Történeti Múzeum készít egy kiállítást a Budapest-identitásról, a Budapesti Fesztiválzenekar pedig pályázatot ír ki egy Budapest-nyitány megírására.

A Budapest Könyvfőváros program keretében valósul majd meg a Budapest Nagyregény elnevezésű projekt, amely a főváros 23 kerületében, írók és civilek közreműködésével készülő, helyi történeteket elmesélő művekből áll majd össze - ismertette Faix Csaba.

Közölte azt is, hogy 

az emlékévhez kapcsolódóan a Fortepannal dolgoznak egy applikáción, de az ünnepségsorozat keretében lesz például fényfestő fesztivál és rendeznek koncerteket is.

A programsorozat honlapja a 150.budapest.hu címen érhető el.

Karácsony Gergely főpolgármester kedden a Facebook-oldalán azt írta: úgy tervezik, hogy az évforduló tiszteletére létrehoznak egy annyi tőből álló rózsakertet, amennyi magyar település van, így "az összes magyarországi települést szimbolizálja a Gellért-hegy Jubileumi parkjában".

A Fővárosi Közgyűlés 1991. március 21-ei döntése értelmében a főváros ünnepnapja november 17., annak emlékére, hogy 1873-ban ezen a napon egyesült Pest, Buda és Óbuda. Jövőre ennek lesz a 150. évfordulója.

Címkék#Budapest

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!