Filmtörténeti kincs

2022.05.25. 13:51

Nem tudni, mi lesz a sorsa Judy Garland Óz, a csodák csodájában viselt ruhájának

Egy bíróság hétfőn felfüggesztette egy Judy Garland által az Óz, a csodák csodája című filmben viselt ruha árverését, mert az egykori tulajdonos egy rokona bejelentette igényét a relikviára - írta a The Guardian.

A kék-fehér kötényruhát, amelyet az 1939-ben forgatott filmben viselt a Dorothyt alakító színésznő, előzetesen 1,2 millió dollár (428 millió forint) értékűre becsülték. 

A ruhát más hollywoodi relikviákkal együtt kedden Los Angelesben akarták elárverezni, és az Amerikai Katolikus Egyetem bocsátotta volna aukcióra. A ruhát, amelyet 1973-ban kapott ajándékba egy az egyetemen dolgozó lelkész, az iskola felújításakor tavaly találták meg egy cipősdobozban.   

A Bonhams árveréséről egy manhattani kerületi bíró döntése miatt vonták vissza a ruhát, miután a lelkész, Gilbert Hartke egy rokona bejelentette igényét a relikviára.

Hartke 1986-ban hunyt el, unokahúga, a 81 éves Barbara Ann Hartke pedig május elején nyújtotta be keresetét, miután a média beszámolt arról, hogy a ruhát elárverezik.   

Az idős nő keresetében azt állítja, hogy a ruhát egy színész, Mercedes McCambridge ajándékozta nagybátyjának, és mivel ő a legközelebbi élő rokona, ezért ő a tulajdonosa. Mint hozzátette, annak semmi nyoma, hogy a lelkész az egyetemnek ajándékozta volna a ruhát.   

Az egyetem jogi képviselője szerint azonban Hartke Domonkos-rendi papként esküt tett arra, hogy nem fogad el ajándékot, tehát nem lehetett az övé.   

A Bonhams tájékoztatása szerint Garland számára több készült a ruhából, az Amerikai Katolikus Egyetemen talált darab egyike annak a kettőnek, amelynek még megvan a hozzá tartozó blúza.

Borítókép: Judy Garland az Óz, a csodák csodája című filmben

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!