Végső megoldás?

2022.05.05. 08:48

Elon Musknak adnák el a szicíliai Török lépcső egy részét

A szikla egy részének tulajdonosa azután döntött az értékesítés mellett, hogy hiába kérte a hatóságokat, intézkedjenek a szikla jobb védelméről, vagy nyilvánítsák természetvédelmi területté.

A világhírű szicíliai fehér sziklaképződmény, a Török lépcső (Scala dei Turchi) egy darabját kínálja tulajdonosa eladásra Elon Musk amerikai milliárdosnak.

A 72 éves Ferdinando Sciabarra, akit tavaly a helyi hatósággal való hosszú jogi huzavona után jegyeztek be hivatalosan a szikla egy része tulajdonosának, úgy gondolja, az üzletember jó gazdája lenne a nevezetességnek, amelynek állapotára rengetegen panaszkodnak - írták az olasz napilapok szerdán.

A Török lépcső Olaszország egyik legnépszerűbb turista látványossága, szerepel Andrea Camilleri olasz bestselleríró Montalbano felügyelő című bűnügyi sorozatában is.

Sciabarra, aki nyugdíjazása előtt a helyi kereskedelmi kamaránál dolgozott, 19. századi örökösödési papírok alapján tartott igényt a képződmény tulajdonjogára. Azután kapta meg a részét, hogy vizsgálatot indítottak az ügyében állami tulajdonú föld elfoglalása miatt.

Azt mondta, miután hiába kérte a helyi és a tartományi hatóságokat, hogy intézkedjenek a szikla jobb védelméről, vagy nyilvánítsák természetvédelmi területté, most aukcióra bocsátja a Török lépcső egy részét.

"Ígéreteket kaptunk, semmi mást. Most, egy év után, a várható nyári turistaáradat miatt aggódva árverésre bocsátjuk, amelyre először Elon Muskot hívjuk meg" - magyarázta Sciabarra a Corriere della Serának.

Az óriás lépcsőnek látszó sziklát, mely a dél-szicíliai partról nyúlik a Földközi-tengerbe, nemcsak a természetes talajpusztulás, de a nagy számú turista is fenyegeti, akik közül többen viszik magukkal a lágy fehér mészkő egy-egy darabját.

Januárban vandálok vörös vasoxidport szórtak a fehér sziklára.

A teraszos sziklaképződmény valaha arab kalózok rejtekhelyeként szolgált, a köznyelvben őket törökökként emlegették, innen ered a neve.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!