Veszélyeztetett faj

2022.03.01. 17:00

A fővárosi Állatkertből származó négy tarvarjat engedtek szabadon

Négy, a Fővárosi Állat- és Növénykertben kikelt ritka tarvarjú került vissza egykori természetes élőhelyére egy spanyolországi program részeként.

A veszélyeztetett tarvarjak Európából már régen kipusztultak, csak Északnyugat-Afrikában és a Közel-Keleten maradtak fenn kisebb állományaik. A fővárosi Állatkert évek óta sikeresen szaporítja őket, s az itt kikelt fiókákból már korábban is több madarat telepítettek vissza a természetbe.

 

A közlemény szerint a mostani visszatelepítésre néhány nappal ezelőtt került sor Spanyolországban, a dél-andalúziai Vejer de la Frontera térségében, ahol 

több mint kéttucat ritka tarvarjú csatlakozhatott a vadonban élő fajtársakhoz. Közülük négy állat a Budapesti Állatkertben kelt ki 2021-ben.

Mint írják, a tarvarjú (Geronticus eremita) magyar neve kissé megtévesztő, hiszen ez a faj nem a varjakkal áll közeli rokonságban, hanem az íbiszfélék közé tartozik. A tar jelzőt onnan kapták, hogy a fejük búbja teljesen csupasz. A tarkójukon viszont borzas tolldíszt viselnek.

 

A faj elterjedési területe eredetileg az egész mediterrán régiót magába foglalta, ideértve Észak-Afrikát, a Közel-Kelet egy részét, illetve Európa déli felét, Spanyolországtól az Alpok mentén át egészen a Balkánig. 

Évszázadokkal ezelőtt még Magyarország területén is előfordultak tarvarjak, 

az erre utaló emlékeknek az „utolsó magyar polihisztorként” emlegetett Herman Ottó több cikket is szentelt. Az idők során a tarvarjak – nagyrészt az emberi tevékenységgel összefüggésben – a legtöbb élőhelyükről teljesen eltűntek.

 

Európából legkésőbb a 19. századig mindenhol megszűntek vadon élő állományaik, és mára egykori elterjedési területük Európán kívüli részén is alig maradt belőlük. Jelenleg a fajnak egy nem vonuló állománya ismert Marokkóból, nagyjából hétszáz egyeddel, és egy vonuló törökországi állomány, további mintegy kétszáz egyeddel. A harmadik, egészen a közelmúltig fennmaradt populáció, a szíriai, szintén vonuló állomány 2015 óta gyakorlatilag megszűnt. Így ma ezernél is kevesebb vadon élő tarvarjú van az egész világon. A Nemzetközi Természetvédelmi Unió (IUCN) a tarvarjút a veszélyeztetett fajok között tartja számon.

 

A tarvarjak megmentéséhez jelentős mértékben hozzájárulnak azok az állatkertek, amelyek – nemzetközi összefogással, tenyészprogram keretében – sikerrel szaporítják ezeket az állatokat. Ilyen intézmény a Fővárosi Állat- és Növénykert is. 

A világ állatkertjeiben összesen mintegy 1300 tarvarjú él, tehát több, mint amennyi a vadon élő egyedek száma összesen.

A Fővárosi Állat- és Növénykertben évtizedek óta foglalkoznak a tarvarjak tartásával és szaporításával. Az állatok a Kisszikla oldalában található, úgynevezett keselyűröpdében laknak, egy térben a fakó keselyűkkel, a koronásdarvakkal és több más madárfajjal.

 A tarvarjak a röpdében kialakított sziklapárkányon szoktak fészkelni: tavaly kilenc, tavalyelőtt pedig tizenegy fióka kelt ki és cseperedett fel sikeresen.

Az Állatkert részt vesz az Európai Állatkert és Akváriumok Szövetsége (EAZA) által életre hívott, összehangolt tarvarjú tenyészprogramban is. E program keretében az elmúlt években többek között Amszterdamba, Lengyelországba, valamint az Egyesült Arab Emírségekbe is kerültek budapesti tarvarjak. Több alkalommal előfordult az is, hogy a budapesti kelésű tarvarjú fiókák felcseperedve visszatelepítési program részesei lettek.

A 2003-ban indult spanyol program célja, hogy az ország területén egykor őshonosnak számító, de onnan már évszázadokkal ezelőtt eltűnt tarvarjak újra jelen legyenek az Ibériai-félsziget faunájában. 

A visszatelepítéseknek köszönhetően ma már több mint száz tarvarjú él vadon Andalúzia területén, mintegy kéttucat fészkelő párral. A további visszatelepítések célja egy önfenntartó állomány kialakítása. Ehhez járulnak hozzá a Budapesten kikelt állatok is. A fővárosi Állatkert eddig két alkalommal küldött fiatal tarvarjakat Spanyolországba.

 

A visszatelepítésre szánt fiatal madarak először a Jerezi Állatkertbe kerültek, majd öt hetet töltöttek a Barbate község külterületén, a San Ambrosio tarvarjú állomás szoktató röpdéjében, hogy az ottani éghajlathoz hozzászokjanak. A közlemény szerint a Budapestről érkezett madarakkal együtt összesen több mint két tucat, különböző európai állatkertekből érkezett tarvarjút készítettek fel a visszatelepítésre, amelyre végül néhány nappal ezelőtt kerülhetett sor.

 

A tájékoztatás szerint csütörtökön rendezik meg a Fővárosi Állat- és Növénykertben a vadvilág napját, amelyen változatos programokkal várják a közönséget. A programokról ITT olvasható részletes információ.

Borítókép: Vakvarjú (Geronticus eremita) fészek Andalúziában / Hemis via AFP / Denis-Huot Michel

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!