A profit mindennél fontosabb?

2022.03.18. 15:40

"A Facebooknak vér tapad a kezéhez" (videó)

A Facebook korábbi alkalmazottja tavaly olyan dokumentumokat szivárogtatott ki, amellyel az anyavállalat összes szennyesét kiteregette, világméretű botrányt okozva ezzel. A nő most egy előadásban ismét megszólalt a problémáról.

Vér tapad a Facebook kezéhez? – tették fel a kérdést Frances Haugen korábbi alkalmazottnak egy médiakonferencián, aki néhány másodperc gondolkodás után azt felelte:

 

A Facebook régóta tudja, hogy a profitmaximalizálást célzó döntései ártanak az embereknek. Ezek miatt a gyerekek bántják magukat és hozzájárulnak az öngyilkosságokhoz, de táplálják is az etnikai konfliktusokat a világban. Tehát igen: a Facebook kezéhez vér tapad

 

– jelentette ki Haugen a V4NA Hírügynökség beszámolója szerint.

A nő a Facebook internetes közösségi portál termékmenedzsereként dolgozott két éven keresztül, amíg tavaly világméretű botrány tört ki a cég körül, miután titkos belső dokumentumokat szivárogtatott ki a Facebook működéséről a Wall Street Journal-nak. Haugen ezután egy meghallgatáson is részt vett a Capitolumban, ahol elmondta, hogy

 

a Facebook és a tulajdonában lévő platformok ártanak a gyerekeknek, és elősegítik a társadalom polarizációját az Egyesült Államokban, a cég vezetői pedig nem hajlandók változtatni, mert fontosabbnak tartják a nyereségüket a biztonsággal szemben. Bár a technológiai óriás tisztában van azzal, hogy egyes tizenévesek számára nyilvánvaló károkat okoz, mégsem lép fel kellő mértékben ez ellen

 

- tette hozzá akkor Haugen, aki megjegyezte, hogy az általa nyilvánosságra hozott dokumentumok bizonyítják, hogy a Facebook többször is megtévesztette a nyilvánosságot arról, hogy mit tártak fel saját kutatásai a gyerekek biztonságáról, a mesterségesintelligencia-rendszerei hatékonyságáról, a megosztó és szélsőséges üzenetek terjesztésében betöltött szerepéről. Szerinte a Facebook a világ egyes részein konfliktusokat szít, mivel nem reagál megfelelően a gyűlöletbeszédre.

 

“A Facebooknál töltött idő alatt rájöttem: a Facebookon kívül senki nem tudja, hogy valójában mi történik a Facebookon belül. A cég szándékosan hallgat el kulcsfontosságú információkat a nyilvánosság, az amerikai kormány, és a világ más kormányai elől” - mondta a Facebook korábbi termékmenedzsere, aki az álhírek kezeléséért felelős csapat tagja is volt egyben.

Haugen a rendezvényen a probléma okairól és a megoldásokról is beszélt. Úgy véli, hogy a Facebook túlságosan a népszerű nyelvekre, például az angolra vagy a spanyolra összpontosítja a gépi tanulást, és a nyelvjárásokra és a kisebbségi nyelvekre nem fordít elég figyelmet. Ezáltal sokkal nehezebbé válik a gyűlöletbeszéd azonosítása és törlése. Az is problémát jelent, hogy a platform algoritmusa előnyben részesíti az élő videókat, annak ellenére, hogy azokban rendszeresen történnek rossz dolgok, például öngyilkosságok vagy ámokfutások. Haugen szerint emellett a Facebooknak fel kellene hívnia a felhasználók figyelmét arra, hogy a megosztás előtt a felhasználóknak el kell olvasniuk a cikkeket, ez a kis intézkedés máris 10-15 százalékkal csökkentheti a félretájékoztatást – magyarázta a szakember, aki azt is szorgalmazta, hogy a mesterséges intelligencia helyett több tartalmat inkább emberekkel szűrjenek ki.

Borítókép: Frances Haugen, a Facebook amerikai internetes közösségi portál volt termékmenedzsere az Európai Parlament Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottságának meghallgatásán Brüsszelben 2021. november 8-án

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!