a járvány sem segített

2021.11.07. 08:21

Elkeserítő a magyar gyerekek fogainak állapota

Az online elérhető Ragyogó mosoly, ragyogó jövő egészségfejlesztő program a pedagógusokat, iskolai védőnőket, a szülőket, és nem mellékesen az első és második osztályos gyermekeket célozza.

Forrás: Colgate-Palmolive Magyarország

Éppen a pandémia kitörésének évére, azaz 2020-ra irányozta elő az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO), hogy az öt-hat éves gyerekek 80 százaléka ép fogú legyen Magyarországon. A valóság azonban elkeserítő eredményeket hozott: már 2017-ben a kijelölt korosztály csupán 42,6 százaléka tudta teljesíteni a kitűzött célt. Az pedig csak a sors fintora, hogy tavaly és idén nemcsak hogy nem javult a helyzet, de

még a törvényben foglalt évi két kötelező iskolai szűrés is elmaradt a koronavírus-járvány hullámai miatt.

Így azok a szűrőbuszok is hosszú ideig a garázsban álltak, amelyek egyébként az ország hátrányos helyzetű térségeibe járnak rendszeresen menteni a szuvas fogakat és oktatni a gyermekeket a helyes szájhigiéniára – számol be róla a Magyar Nemzet.

A világháló mindenhatósága és az online megoldások a személyes találkozást nehezen nélkülöző esetekben azonban nagy segítséget jelentettek. A WHO-célkitűzések megvalósításának támogatására a Colgate-Palmolive Magyarország fogorvosi szakmai csapata és a Pécsi Orvostudományi Egyetem fogorvostudományi szakának gyermekfogorvosai által már korábban kidolgozott, ingyenes, online elérhető Ragyogó mosoly, ragyogó jövő egészségfejlesztő program szerepe a járvány alatt hatványozottan ugrott meg, a kritikus hónapokban megnövekedett népszerűsége pedig azóta is tart.

Az iskolai program foglalkozásait osztályfőnöki vagy biológiaórán lehet megrendezni játékos formában. Ehhez a program weboldalán, regisztráció után számos anyag elérhető a pedagógusok, iskolai védőnők, a szülők, és nem mellékesen az első és második osztályos gyerekek számára.

A programban résztvevők postai úton fogkrémmintát és fogkefét is kapnak ajándékba.

A program tematikája az egészséges táplálkozásra és a szájápolásra alapul, amely négyszer 20-30 perces tananyag formájában érhető el regisztráció után a www.ragyogomosolyprogram.hu weboldalon.

„Jelenleg a program önkéntes. A 2020/21-es tanévben 54 ezer elsős és másodikos gyereket értünk el, hozzávetőleg ezer szülő töltötte ki a kérdőívet, amivel felmértük a programban való részvétel előtti és utáni tudásukat” – számolt be az eddigi tapasztalatokról Tóth Tünde fogorvos. A szakember kiemelte: az online prevenciós program jelentősége még fontosabb a pandémia miatt, amikor bizonyos időszakokban csak korlátozottan lehet a személyes szűréseket, kezeléseket végrehajtani. A gyermek számára viszont az iskolában szerzett élmény is elengedhetetlen, hiszen azokat az ismereteket otthon a szüleinek is elmeséli. Az élményszámba menő tapasztalatok magatartás-változást eredményezhetnek – húzta alá a szakember, felidézve a minap egy pécsi általános iskolában szerzett szomorú tapasztalatát, ahol a megvizsgált 184 tanulóból csak 54 volt ép fogú. Az iskolába hátrányos helyzetű gyerekek járnak, az ilyen esetekben pedig talán még fontosabb a prevenció, hiszen a fogak szuvasodása az esetek többségében azok későbbi elvesztését eredményezi.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!