Nagy a baj

2021.10.27. 14:25

Fogy az élelem, tömegével halnak éhen a tengeri tehenek

A szakemberek tartanak attól, hogy a hidegebb idő beköszöntével újabb elhullási hullám söpör végig a populáción.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Rekordszámban pusztulnak el az éhezés miatt a tengeri tehenek, vagyis a manátuszok Floridában. A helyi hatóságok idén október elejéig már 959 kimúlt tengeri tehenet találtak.

A floridai hal- és vadvédelmi bizottság már az év első hónapjai után felhívta a figyelmet arra, hogy idén januárban és februárban 400 példány pusztult el, ami háromszor annyi, mint az előző 5 év azonos időszakában. A mostanáig dokumentált 959 elpusztult állat pedig máris jóval több, mint amennyi korábban bármely évben elhullott.

Tavaly összesen 593 elpusztult példányt jegyeztek fel, de már az is többszöröse volt a korábbi évek átlagának.

A floridai manátuszok populációját 7500 és 10 200 példány közé becslik.

Gil McRae, a Floridai Hal- és Vadvédelmi Kutatóintézet igazgatója szerint sürgős beavatkozásra van szükség.

A szakemberek nem tudják megállapítani, mikor érhet véget az elhullási hullám.

A pusztulásért a szakemberek az állatok táplálékát adó tengeri fű eltűnését, a vízminőség műtrágyázás és egyéb szennyezés miatti romlását okolják. Az ember által okozott szennyezés miatt ugyanis elszaporodnak a vízben az algák, ami miatt a tengeri fűhöz nem jut el a napsütés, így elpusztul. 2009 óta az Indian River-lagúnában a tengeri fű 58 százaléka eltűnt az állam becslései szerint.

J. P. Brooker, az Ocean Conservancy környezetvédelmi csoport floridai igazgatója szerint Florida vízminőségi és éghajlati válaszúthoz érkezett, a manátuszok figyelmeztetnek a veszélyre.

Nem csupán a manátuszok vannak veszélyben, pusztulásuk az egész floridai partvidék ökológiai problémáját jelzi.

Az állami és szövetségi környezetvédelmi szakemberek a manátuszok élőhelyét helyreállító programot indítanak, amelyre a floridai törvényhozók 8 millió dolláros, vagyis 2,5 milliárd forintos támogatást szavaztak meg. Az FWC elnöke, Michael Sole azonban arra figyelmeztetett, hogy a tengeri fű betelepítése nem történik pillanatok alatt, előtte a víz minőségének javítására van szükség. A bizottság ezért további 7 millió dollárt, vagyis 2,2 milliárd forintot kért a floridai törvényhozóktól tengerifű-telepítésre, manátusz-rehabilitációs központok létrehozására és egyéb projektekre.

A tengeri tehenek kifejlett korukban az 550 kilót is elérhetik és akár 65 évig élhetnek.

A manátusz Florida hivatalos állami tengeri emlőse, továbbá közeli rokonságban áll az elefánttal is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!