figyelem!

2021.09.27. 14:20

Októberben kezdődik az őszi rókavakcinázás

Október elején kezdődik a rókák veszettség elleni vakcinázása, az érintett térségekben ebzárlat és legeltetési tilalom lép életbe – tájékoztatott a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal hétfőn.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Október 2-16. között az ország déli és keleti megyéiben a vakcina tartalmú csalétkeket kisrepülőgépekről juttatják ki a területre, ez azonban a lakott, sűrűn beépített övezeteket nem érinti. Az ebzárlat és a legeltetési tilalom elrendeléséről, az egyes területekre vonatkozó pontos időpontokról az illetékes járási állategészségügyi hivatal, illetve a települési önkormányzat hirdetőtáblákon tájékoztatja a lakosságot – közölte a Nébih, hozzátéve: a külterületeken elhelyezett plakátok a kirándulókat figyelmeztetik majd.

A programba bevont területek tájékoztató jellegű térképe, az érintett települések megyei bontású listája a Nébih weboldalán is elérhető.

A hivatal emlékeztetett arra, hogy a veszettség fő terjesztője a vörös róka, amelynek hazai állománya mintegy hetvenötezer egyedre becsülhető. A veszettség a vadon élő és a házi emlősállatokra, valamint az emberre egyaránt veszélyt jelent, ezért a kutyák veszettség elleni védőoltása kötelező, a macskáké pedig ajánlott.

Az immunizálási program eredményességét a kilőtt rókák laboratóriumi vizsgálatával ellenőrzi a Nébih. A hivatal közleménye szerint az előző években a vakcinázott területen a rókák mintegy háromnegyede felvette a vakcinát tartalmazó csalétket.

A program sikerét bizonyítja, hogy a betegség az elmúlt években már csak elvétve fordult elő, utoljára 2017-ben, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében mutatták ki a vírust Magyarországon, emberi megbetegedés pedig már több mint huszonöt éve nem történt

- ismertették.

A Nébih felhívta a figyelmet arra, hogy a szomszédos országok közül Romániában és Ukrajnában még előfordul a veszettség. A román hatóság az utóbbi időben többször is kimutatta a veszettség vírusát a magyar határ közelében.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!