a kórházi betegeket harapdálják

2021.05.14. 12:12

A világ legerősebb egérmérgét vetnék be az ausztrálok a rágcsálóinvázió ellen (videó)

A világ legerősebb egérmérgét vetné be a rágcsálók megállíthatatlannak tűnő inváziója ellen Új-Dél-Wales ausztrál állam, amelynek kormány 50 millió ausztrál dolláros (11,4 milliárd forint) segélycsomagot jelentett be az egérinvázió sújtotta agrárszektornak.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

A tavalyi bőséges esőzések után Ausztrália több államát mintegy négy évtizede nem látott egérinvázió sújtja, amelyet az egyre hidegebb téli idő sem képes megállítani.

Az irdatlan számú rágcsáló felzabálja a terményt, az egerek sok bosszúságot okoznak a lakosságnak is, sőt behatolnak a kórházakba is, ahol összeharapdálják a betegeket.

Az egerek elszaporodásával hozzák összefüggésbe, hogy a tavaly egész évben észlelt 11 leptoszpirózisos esettel szemben idén már áprilisig 23-an kapták el a ritka, gyakran az egerek által terjesztett fertőző betegséget, amely veseelégtelenséget és agyhártyagyulladást okozhat.

Az állami segélycsomagból egyebek közt egércsapdát és egérmérget vásárolhatnának a farmerek és a háztartások.

Új-Dél-Wales állam szeretne engedélyt kapni a földkerekség legerősebb egérmérgének, a betiltott bromadialonnak a használatára.

Az egérvész sújtja Queensland, Victoria és Dél-Ausztrália államokat is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!