Ország-világ

2020.07.30. 18:00

Titkos pincét találtak Madeleine McCann gyilkosának telkén

Két nap kutatás után egy titkos pincét talált a rendőrség azon a Hannover melletti telken, ahol 2007-ben az ugyanebben az évben eltűnt kislány, Madeleine McCann meggyilkolásával gyanúsított Christian Brückner lakott.

Seelze, 2020. július 29. A Portugáliában 2007-ben eltûnt brit kislány, Madeleine McCann ügyében nyomozó német rendõrök földmunkagép segítségével ásnak fel és kutatnak át egy kertet a Hannover közelében fekvõ Seelzében 2020. július 29-én. A rendõrség a 43 éves Christian B. többszörösen visszaesõ német pedofilt gyanúsítja Madeleine eltûnésével kapcsolatban. MTI/AP/Martin Meissner

Forrás: MTI/AP

Fotó: Martin Meissner

A német rendőrök az építési törmelékek alatt egy fészer alapzatát is megtalálták – az épületet a helyiek emlékezete szerint 2008-ban bonthatták le, nem sokkal azután, hogy Brückner elköltözött. A pince azóta érintetlen volt. A rendőrség egyelőre nem közölte, mit találtak a helyiségben – adta hírül a Bors.

Mint arról korábban mi is beszámoltunk, a rendőrség a 43 éves Christian B. többszörösen visszaeső német pedofilt gyanúsítja Madeleine McCann eltűnésével kapcsolatban. Madeleine a dél-portugáliai Praia da Luz főleg britek által látogatott Ocean Club nevű üdülőközpontjában tűnt el, néhány nappal a negyedik születésnapja előtt.

A hannoveri szomszédos telek tulajdonosa, a 73 esztendős Wolfgang Kossack az újságíróknak elmondta, hogy Brückner 2007-ben érkezett mellé, de egy éven belül fel is szívódott.

„Christian Brückner itt lakott a szomszédban. 2007-ben jött ide, de egy éven belül el is ment. Azt mondta, nem regisztrálta a lakhelyét a hatóságoknál, senki sem tudta, hogy itt van”

− mondta a férfi.

Német rendőr keresőkutyával kutat át egy kertet, amely kapcsolatban lehet Madeleine McCann ügyével
Fotó: Martin Meissner / MTI/AP

„Akkoriban még állt egy épület a kertben. Egy kisebb, egyszobás faház. Nem is igazán ház, inkább fészer, amit 2008-ban lebontottak. De volt egy pincéje is” – mondta a Daily Mailnek Kossack, aki úgy emlékszik, Brückner nem igazán foglalkozott a kerttel, inkább csak sörözött vagy a barátnőjével találkozott. Hozzátette, hogy sok időt töltött a telek mellett parkoló furgonjában.

A Portugáliában 2007-ben eltűnt brit kislány, Madeleine McCann ügyében nyomozó német rendőrök megtelt konténert távolítanak el egy kertből, amelyet földmunkagép segítségével ásnak fel és kutatnak át a Hannover közelében fekvő Seelzében
Fotó: Martin Meissner / MTI/AP

„Mikor beszéltem vele, elmondta, hogy visszavágyik Dél-Európába, mert ott melegebb az idő. Azt nem közölte, melyik országba. Volt neki egy Volkswagen furgonja, abban élte az életét. Állítólag autószerelő volt, de egyszer megkérdeztem, hogy miért nem javítja meg a saját kocsiját, és csak annyit mondott, egyszer majd sort kerít rá” – mesélte Kossack.

Borítókép: A Portugáliában 2007-ben eltűnt brit kislány, Madeleine McCann ügyében nyomozó német rendőrök földmunkagép segítségével ásnak fel és kutatnak át egy kertet a Hannover közelében fekvő Seelzében

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!