napi cuki

2020.05.17. 13:22

A társukkal való együttműködés megnyugtatja a makákókat

Egy kutatás szerint az állatok stresszhormonszintje (kortizolszintje) csökken, ha együttműködnek egy hozzájuk barátságos csapattaggal.

Forrás: Shutterstock

Megnyugtatja a fajtársakkal való együttműködés a makákókat – állapították meg osztrák és holland kutatók.

A közönséges vagy jávai makákók (Macaca fascicularis) társas viselkedését vizsgáló kutatás eredményeit az Open Science című szaklapban mutatták be.

A csimpánzoktól az oroszlánokig, a hollóktól a bölcsőszájú halakig vagy darazsakig számos állatfajnál megfigyelhető, hogy együttműködnek fajtársaikkal például a területük megvédésekor vagy vadászatkor.

Ehhez az egyéneknek egy sor kognitív képességre van szükségük, melyek lehetővé teszik számukra például partnereik felismerését és felmérését, mások térbeli közelségének tolerálását, cselekedeteik koordinálását másokéval egy meghatározott cél érdekében.

Néha eközben azt is tolerálniuk kell, hogy a közvetlen nyereség esetleg kevesebb lesz.

Az ilyen kognitív képességek szorosan összefüggnek fiziológiai folyamatokkal, ide tartoznak a hormonális mechanizmusok is. Ezek eddig még viszonylag kevés figyelmet kaptak – írta Martina Stocker, a Bécsi Egyetem kutatója és Jorg Massen, az Utrechti Egyetem szakértője.

A vizsgálatban 14 jávai makákót tanítottak be arra, hogy egyik társukkal közösen megoldjanak egy feladatot és így földimogyoróhoz jussanak. Mindkettőjüknek meg kellett húznia egy kötelet, hogy a táplálék elérhető közelségbe jusson.

Betanították őket arra is, hogy ráharapjanak egy speciális vattára. Az így szerzett nyálmintából a tudósok megmérhették az állatok kortizolszintjét az együttműködés előtt és után.

Ebből kiderült, hogy

a majmok kortizolszintje alacsonyabb volt a közös munka után, ha egy hozzájuk közel állóval, egy „baráttal” végezték azt: a közösen teljesített kihívás tehát megnyugtatta őket.

Ezzel szemben a stresszszint változatlan maradt, ha egy olyan csapattaggal kooperáltak, amellyel nem voltak közelebbi kapcsolatban. Akkor viszont alig csökkent a kortizolszint, ha a barát csak jelen volt és nem dolgoztak össze. „Ez kizárja, hogy a kortizolszintet a barát puszta jelenléte csökkentené és kiemeli a szoros társas kapcsolatok jelentőségét” – mondta Stocker.

A tudósok abból indulnak ki, hogy az együttműködés nyugtató hatása lehet az oka a hosszú távú együttműködéseknek például a makákóknál, de valószínűleg más fajoknál és az embernél is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!