Nyilvántartási érték

2019.10.22. 08:09

Nem eladó, de van ára az Országháznak

Nehéz lenne és sokba kerülne felbecsülni a valódi értékét. Már a telek is horribilis összegbe kerülne, amelyen áll.

Forrás: Shutterstock

Az Országház könyv szerinti értéke valamivel magasabb, mint 28,15 milliárd forint – közölte az Országgyűlés sajtóirodája a Világgazdaság érdeklődésére. Egyúttal azt is jelezték, hogy ez az összeg – amelyet a vonatkozó számviteli szabályok szerint az ingatlan bekerülésének értékcsökkenésével együtt kalkulálnak – nem azonos a piaci értékkel. Ennek megállapításához ugyanis értékbecslés elvégzésére lenne szükség, ami azonban akkora összeget emésztene fel, hogy az indokolatlanná teszi egy ilyen vizsgálat lefolytatását.

Már csak azért is, mert az Országház nem eladó

– szögezte le válaszában a sajtóiroda. Nemcsak a magyar parlament ikonikus épületének (alapterülete csaknem 18 ezer négyzetméter) óriási az értéke, hanem a teleké is, amelyen áll. Az önálló helyrajzi számmal rendelkező, a Duna partján lévő terület húszezer négyzetméternél is nagyobb. Utóbbi nyilvántartási értékére vonatkozóan az Országgyűlés sajtóirodája nem közölt információt.

Az Országház értékbecslését nemcsak az nehezíti, hogy műemléki és történelmi ingatlan, hanem a szükséges adatmennyiség megszerzése és feldolgozása is. Mészáros Ferenc, a Magyar Ingatlanközvetítők Országos Szövetségének értékbecslési divízióvezetője lapunknak úgy fogalmazott, hogy egy ilyen feladatot itthoni szolgáltatók jó eséllyel nem is tudnának elvégezni. Ehhez nemzetközi, főleg brit cégeket kellene felkérni, amelyek szakosodtak ezekre a felkérésekre.

A megbízás összege akár több tízmillió forint is lehet, ami valóban ablakon kidobott pénznek tűnhet, hiszen az Országház nem értékesíthető a szabad piacon.

Azt is felvetette, hogy az, hogy a parlament épületének van nyilvántartási értéke, arra utal, hogy a múltban valamikor megtörtént az Országház értékbecslése.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!