Egyperces

2018.05.10. 11:35

Papp Gergő Pimaszúr: "Meg kell menteni a házasságunkat"

Húsz év televíziózással a háta mögött, 60 epizódnyi "Pimaszúr ottalszik és átcuccol" című sorozatának forgatása és feleségével - éveken át tartó non-stop együttléte után szinte minden megváltozott Papp Gergő életében.

Arról, hogyan élték meg családilag a néhány hónapos munkanélküliséget, amikor fogalmuk sem volt, mi lesz velük, hogy miért költöztek külön feleségével, és miért hagyták el Budapestet, a tévés őszintén mesélt D. Tóth Krisztának az Elviszlek magammal kamerái előtt.


Négy év folyamatos forgatás, és a közös munka miatt durván intenzív együttlét a feleségével, Juhász Judittal. Ezeket az információkat eddig is tudhattuk Papp Gergő Pimaszúr magánéletéről, arról azonban keveset tudtunk eddig, hogy milyen válságot idézett elő ez a helyzet 15 éve tartó házasságukban.

Amikor a forgatott anyagból adást kellett csinálni, akkor sokat veszekedtünk. Nekem egyetlen kollégám sem volt az elmúlt négy-öt évben Jutkán kívül. De minden nem mehet egyszerre, nem lehet sikeresnek lenni és megmaradni egymásért rajongó szerelmespárnak, miután egymást nyíró, egymással küzdő kollégák lettünk. Az, hogy abbahagytuk, megmentette a házasságunkat

– vallotta be a riporter.


A Papp Gergővel készült beszélgetés D. Tóth Kriszta Elviszlek magammal című műsorának legújabb epizódja, amely a wmn.hu magazinYouTube-csatornáján látható.



Negyvenöt évesen is óriáskamasznak tartja magát, akinek eddig sosem kellett keresnie, hogy mit csináljon, mert mindig megtalálta a munka. Pörgött a műsor, állandóan csörgött Gergő telefonja, ám bevallotta D. Tóth Krisztának, sokszor gondolta arra, hogy elég volt, abbahagyná már ezt ő is, felesége is. Aztán amikor tényleg véget ért a saját gyártású sorozatuk, Pimaszúrnak hiányozni kezdett a televíziózás. Rádöbbent, szívesen csinálná tovább, de eltelt egy hónap, és már nem csörgött a telefonja.

Jó volt pihenni egy kicsit, de amikor rájöttem, hogy engem már nem hívnak, és nincs félretett pénzem, kétségbeestem. Hova lépek, mi lesz? Kiírjam a Facebookra, hogy bajban vagyok? Gőzöm nem volt, hogy hogyan tovább… nem tudok váltani, mert nem értek semmi máshoz.


Végül – a kétségbeesés közepén – befutott álmai ajánlata. Április óta Papp Gergő az RTL Klub Reggeli műsorának egyik műsorvezetője. Közben húsvétkor felesége és kisfia a Balaton mellé költöztek, Ábel már ott jár iskolába. Az új felállás szerint Gergő a heti három-négy Budapesten töltött munkanapja után siet a családjához. Bevallotta, hogy nem készültek tudatos szétköltözésre, de tudták, jót tesz majd a kapcsolatuknak.

Azt akartuk, hogy vágyjunk egymás után, hogy akarjunk találkozni, hogy legyen mit mesélni egymásnak, hiszen korábban nem volt, mert mindent együtt éltünk meg. Meg kellett menteni a házasságunkat. Nagy tanítás volt nekem az elmúlt négy-öt hónap. Most igyekszem jobban félretenni, és megbecsülni, ami van, igazi támasz lenni a családom számára.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!