Egyperces

2018.03.08. 08:00

Szente Vajk: nincs komédia dráma nélkül

Szente Vajk, bár színészként kezdte, ma már alig játszik. A ,,színházcsinálás" egésze köti le, rendez és ír is, mellette pedig az ország egyik kedvenc műsorvezetője a Duna Televízió Honfoglaló és Magyarország, szeretlek! című műsoraiban. Ezer szállal kötődik Rejtő Jenőhöz, és Molnár Ferencet is nagyon szereti.

Trogmayer Éva

– Színész, rendező, író, fordító és műsorvezető is. Mindenütt azt olvasom, hogy nagyon elfoglalt. Vagy minden nagyon könnyen megy, vagy sosem alszik...

– Minden könnyen megy, és sosem alszom! Nem, ez persze így nem igaz. Nagyon izgalmas, tevékeny és vidám életem van, ami nagyon pontos szervezést igényel. Akkurátusan kell összeraknunk az én nagy segítőimmel a mindennapjaimat, hogy gördülékenyen menjenek, és egyszerre akár több helyen is lehessek. Ez egyelőre úgy tűnik, remekül működik. Az egyetlen probléma, hogy nagyon nehéz változtatni azon, hogy egy nap huszonnégy órából áll. Bár néha még ez is sikerül! A felsorolást – színész, rendező, író – érdemes egyébként megfordítani, mert színész már alig vagyok.


– Hiányzik?

– Nem. Ugyan most épp lesz egy bemutatóm, ami különleges dolog. Azt hiszem, utoljára négy éve próbáltam színészként. A Madách Színház Hatalmas Aphrodité című darabjában játszom egy szerepet. Jó kirándulás, nagyon klassz dolog, de azért az életemet már jó ideje inkább a rendezés tölti ki, ami az esetek döntő többségében együtt jár az írott mű elkészítésével is. Így mondhatjuk, hogy már inkább teljes egészében „színházcsinálással" foglalkozom.


– Érdekesen fogalmaz. Azt mondja, jó kirándulás színésznek lenni, pedig így kezdte. Már akkor is inkább a komplett színházkészítés volt a cél?

– Igen, a komplex látásmód valahogy mindig is része volt az életemnek. Amikor „csak" színészként dolgoztam, akkor is úgy éreztem, hogy egyszer kinyílik az olló, és még teljesebb lesz a kép, a színházcsinálás minden szegmensével foglalkozom majd. Szépen lassan kellett haladni ezen az úton, de valahogy mindig tudtam, hogy erre vezet.

Kint is, bent is


– Írni mikor kezdett el?

– A Csoportterápia volt az első színdarab, amit írtam és ami komoly sikertörténete az életünknek. A Madách Színházban 2011 óta fut, töretlen népszerűséggel, jócskán túl van már a százezredik nézőn, nagyjából a százötvenedik előadás körül járhatunk. Sok vidéki színház is műsorára tűzte már, és készülünk az országhatárt is elhagyni vele.


– Gyerekkori próbálkozásai, zsengéi lapulnak a fiókban?

– Nem, a Csoportterápia volt az első. Az írást akkor kell elkezdeni, amikor az ember már tudja, hogy hogy kell. Persze igazából, amikor nekifogtam a Csoportterápiának, nem tudtam, hogy tudom-e.


– Hatalmas Rejtő Jenő-rajongó. Miért?

– Rejtő Jenő észjárása egy folyamatos „kint is vagyok, bent is vagyok" észjárás. Nagyon nagy hévvel írja meg az érzelmeket, nagyon jól tudja láttatni őket, de bármelyik pillanatban képes felülemelkedni az adott szituáción, és külső szemmel visszatekinteni rá. Az említett szem pedig mindig valamiféle malíciával, iróniával keretezett szemüvegen keresztül reflektál az érzelmekre. Ez a csodálatos Rejtő Jenőben! Nagyon sokat lehet tanulni a humortechnikájából – egyébként ez Molnár Ferencre is igaz, akit szintén nagyon szeretek. Tökéletesen el lehet lesni tőlük, hogy hogyan lesz vicc a két egymással vonatként szemberobogó gondolat összecsapódásából. Például, amikor Rejtő azt mondja: „Az élet olyan, mint egy nyári ruha mellénye. Rövid és céltalan." Ebben az egyszerre nagyon érzelmes, cinikus és pimasz egysoros kijelentésben olyan tehetséggel tudja összegezni a teljes életet, hogy nem is kell ennél több!

Édesapja olvasott fel


– Hogyan találkozott Rejtő Jenő művészetével?

– Édesapámtól hallottam először róla. Nagyon gyakran olvasott fel nekünk meséket, amikor kicsik voltunk. Amikor picit nagyobbak lettünk, olyan 8–10 éves korunk körül, úgy döntött, hogy változtat ezen, és esténként a két szobánk közti küszöbön ülve, Rejtő Jenő A három testőr Afrikában című regényét kezdte olvasni. Így kezdődött a Rejtő iránti vonzalmam, ami egyre erősebb és erősebb lett. Előbb-utóbb egyébként édesapám is rájött, hogy ettől nem fogunk könnyebben elaludni, viszont nagyon jól szórakoztunk együtt, ami azóta sem változott. Múltkor például álltunk a konyhában, és édesanyám keresett valamit. Megkérdeztük, hogy mit. Mire azt mondta, hogy nem tudja, hol hagyta a kést. Mi egyszerre válaszoltuk: „A hátamban!" Aztán mindenki ment tovább a dolgára. Ez nálunk teljesen természetes. Aki ennyire behatóan ismeri és szereti Rejtő Jenőt, azzal ez így van. Azt pedig elképzelni sem tudom, hogy ha valaki találkozik a könyveivel, akkor ne szeressen bele azonnal.


– Ki volt még nagy hatással önre?

– Molnár Ferenc- és nagy Shakespeare-rajongó is vagyok. Nagyon szeretem a műveit, behatóan foglalkozom velük, és ezzel együtt is azt mondom, hogy a világ legjobb drámáját Molnár Ferenc írta. Egyszerűen nem lehet a Liliomnál szebbet alkotni! Igyekezni fogok, hogy nekem sikerüljön, de jelen pillanatban úgy gondolom, ez a maximum, amit drámaírásban el lehet érni.  


– Miért?

– Szebb és nehezebb téma sincs több e darab témájánál, a szeretetnél. Nem a lángoló szerelemről beszélek, hanem arról az odaadó szeretetről, amit az ember a legmélyebb bugyraiban tud érezni a másik iránt. Ezt érzi a főszereplő lány, Julika is Liliom iránt – elképesztően mélységesen, odaadóan, szolgálatkészen, mindenféle elvárás, gátlás és feltétel nélkül, dacára annak, hogy a másik főszereplő, Liliom nem egy jó ember. Ezt ennyire egzaktul megírni, ahogy Molnár Ferenc tette, a drámaírás csúcsa! Minden sora arany ennek a darabnak! Adott esetben például didaktikusnak érezhetnénk azt, hogy egy szerelmes feleség a férje holtteste felett monologizál, de úgy, ahogyan Molnár Ferenc megírta, mégsem az.

Húsba maróan írni az életről


– Látszik, hogy – bár ezt kötik önhöz – a mérleg nyelve nem tolódik el a komédia irányába, erősen jelen van az életében a dráma szeretete is. A kettő létezik egyáltalán egymás nélkül?

– Biztos, hogy nem, de szerintem ez az én darabjaimra is igaz. A drámai szituáció nem feltétlenül jelent komor helyzetet. Már Plautus műveiben is mások esendőségén, gyarlóságán nevetett a néző, és ez így is maradt. Ugorjunk kétezer évet az időben, és nézzük meg a Jóbarátok című sorozatot! Ha a humornak kell valamiféle esszenciáját bemutatni, akkor erre az a tíz évad biztos alkalmas. Hat olyan ember történetéről van szó, akik nagyon szeretni valók, de rettenetesen sok rossz tulajdonsággal bírnak: ostobák, önzők, hátba támadják a másikat, ezt elhazudják, aztán megbánják, és a többi. Az esendőségükön és a botladozásaikon nevetünk, szóval a dráma ott van. De egyébként sem lehet olyan, hogy drámai szituáció nélkül menjen végig egy színdarab.


– Napjaink szerzői közül van valaki, akit kifejezetten szeret?

– Nehéz egyet kiemelni, de természetesen igen. Kifejezetten szeretem Háy Jánost. Lenyűgöz, hogy milyen húsba maróan tud írni az életről. Nagyon szerettem A gyerek című regényét, és a Nehéz című előadását is, ami egyértelműen a mű parafrázisa.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában