Egyperces

2018.02.08. 08:00

Curtis Sittenfeld - Sisterland Ikerország - 24. rész

Folytatásos regény.

14. FEJEZET 

ROSIE-NAK ÉS OWENNEK CSAK EGY-EGY BEKERETEZETT nyomat lógott a szobájában – Owené az ábécé volt, ahol minden betűbe egy-egy állat kapaszkodott, Rosie-é pedig egy rajz, amelyen egy kislány a tengerparton sétál. Ezeket levettem a falról és elpakoltam egy nappal azután, hogy Vi megjósolta a földrengést. Megvártam október 13-a, kedd reggelét, és miután Jeremy elment dolgozni, Owent beültettem a babahordozóba, Rosie-t pedig leültettem a tévé elé a nappaliban rajzfilmeket nézni, aztán körbejártam a lakást, és minden mást is leszedtem a falakról: a kandalló fölül a nagy fekete-fehér, hegyeket ábrázoló fotót, a tükröt a bejárati ajtó közeléből, az ebédlőből a festményt, amelyet egy képzőművészeti vásáron vettünk, és a három fényképet az esküvőnkről, amelyek egy sorban lógtak a lépcső mellett.

Miután lecipeltem a pincébe mindent, ami a falakon lógott, levittem a nappali kanapéja melletti állólámpát is, és a kislámpát is az asztalkáról. Az ebédlő csillárjához nem nyúltam, sem a sínen lévő spotokhoz a konyhában, nem azért, mert nem jelentettek veszélyt, hanem mert túl nagy cirkusz lett volna. Tetejébe még nekem is kissé extrémnek tűnt a következő három napban sötétben ülni. Minthaköltözni készülnék, kivettem a konyhaszekrényből a poharakat és az edényeket, újságpapírba csomagoltam és kartondobozokba rendeztem. A tévénk nem lapos képernyős volt, ezért azt terveztem, hogy majd tizenötödikén este egyszerűen leemelem az asztalról és leteszem a földre.

Amikor Kendra megérkezett, hogy Rosie-ra vigyázzon, épp listát írtam, hogy mi kell a Targetből. Rosie Kendra karjaiba ugrott, és nagy izgalommal jelentette ki:

– Kendja gyujmázni akaj.

– Nagyon szeretnék gyurmázni – mondta Kendra, miközben becipelte Rosie-t az ajtóból a nappaliba.

Eszembe jutott, hogy küldenem kellene előre egy SMS-t Kendrának Rosie felhasadt ajkáról, de nem tettem meg. Amikor előző délután Jeremy hazajött a munkából, szemügyre vette Rosie-t.

– Tyű! – mondta, aztán a magasba emelte és megforgatta. – Remélem, a srác megkapta, amit megérdemelt. – Majd rám pillantott. – Ne rágódj! Megesik az ilyesmi.

Reggelre Rosie felső ajka és az orra közötti, korábban véres rész egymerő sárga, ragacsos folt lett.

– Hitler-bajusza van – súgtam oda Jeremynek.

– Azt hiszem, Charlie Chaplint akartál mondani – súgta vissza Jeremy.

Kendra érkezése előtt megint azzal ámítottam magam, hogy mindkét gyereket otthagyom vele, de Rosie Kendra érkezése feletti örömét látva megint úgy döntöttem, hogy legyen egyedül az övé a bébiszitter. Így mentem végül Owennel a Targetbe, ahol a pénztárnál vettem észre, hogy az újrahasznosítható szatyraimat a kocsi csomagtartójában felejtettem, ahogy szoktam. A pénztáros egyközépkorú, fekete nő volt.

– Szia kisember! – mondta Owennek. – Nagyon helyes kisfiú vagy. Fogadjunk, hogy ásványvizet keresett, de amint jön egy új szállítmány, már ki is fosztanak minket – mondta, miközben a vásárlásomat a futószalagra pakoltam.

– Valamelyik nap már vettem – feleltem, bár az igazság az volt, hogy szándékomban állt még többet venni, és zavart, amikor megláttam az üres polcokat. De legfontosabbnak a papírtányérokat és papírpoharakat tartottam, most, hogy a sajátjainkat bedobozoltam. Azt pedig találtam.

– Mondok én magának valamit – hajolt közelebb a nő bizalmasan. – Én azt mondom, ha letelt az időm, hát letelt. Nem az én dolgom megkérdőjelezni a jó Isten akaratát. Egyedül élek, így nem kell aggódnom senkiért, csak saját magamért. Az én legkisebb babám huszonnyolc éves. De ha lenne otthon kicsi babám, biztosan vennék ásványvizet. Az egyszer tuti.

Oda kellett adnom neki a bankkártyámat, miután áthúztam a terminálon. Ránézett a fotóra az elején, aztán rám. Talán ekkor látta meg először igazán az arcomat. Ekkor füttyentett egyet, úgy, ahogy az emberek akkor szoktak, ha valami nagy hatással van rájuk, de annak a dolognak nem kell feltétlenül jónak lennie.

– Aranyom, hát maga kiköpött mása annak a jósnőnek! – mondta.

A TARGET UTÁN megálltam a bevásárlóközpontnál, ahol tornacipőt vettem – még ha nem lesz földrengés, és nem kell babakocsit tolva átgyalogolnom a romos városon, akkor is tönkrement a régi –, és a bevásárlóközpont földszintjén lévő szökőkút tetszett Owennek. Mire eljöttünk, már majdnem dél volt, és hamburgerre vágytam. A parkolóban hátranéztem Owenre a visszapillantó tükörben. Zoknis lábát a szájához emelte, és azt szopta. Hátrahajoltam és levettem a zokniját – ha már a lábujját akarja cumizni, legalább akadálytalanul tehesse –, és megkérdeztem:

– Randizzunk? Elmehetünk kettesben ebédelni, aztán haza szundizni. Jó ötlet ez anyunak és Owennek?

Úgy döntöttem, a híres St. Louis-i Blueberry Hillbe megyek, ahol még mindig rendszeresen fellépett a nyolcvanvalahány éves Chuck Berry, bár addig nem láttam, amíg Jeremy jegyet nem vett rá röviddel azután, hogy járni kezdtünk. Owent az autósülésében vittem be, mert még mindig nem volt elég nagy az éttermi etető-

székhez.

– Foglaljon helyet! – mondta a bejáratnál álló bárpultos, mire jobbra fordultam egy nagy terembe bokszokkal, asztalokkal és székekkel, játékgépekkel és sok zenei kellékkel – bekeretezett koncertplakátokkal, lemezekkel és a Rolling Stone borítóival –, plusz mindenféle mütyürkével a Simpsons-figuráktól a lávalámpákig. Owen autósülését becsúsztattam a padra egy szabad bokszban, és leültem mellé. Amikor a pincér hozta a vizet, rendeltem.

– Már tudom, mit kérek: hamburgert félig átsütve – kis szünetet tartottam. – És sült krumplit. – Majd egy másodpercnyi hallgatás után hozzátettem: – És milyen csapolt sörük van?

– Van Oktoberfestünk, ami kissé malátás és…

– Az tökéletes – mondtam.

– Fejes saláta, paradicsom, hagyma?

– Kérek – mondtam. – Mindent.

Amikor a pincér elment, lenyúltam az asztal alá, ahova a pelenkázótáskát tettem, és megkerestem Owen narancssárga, csillag formájú csörgőjét. Épp odaadtam neki, amikor egy kezet éreztem a hátamon. Megfordultam, és megláttam, hogy Jeremy áll a boksznál, mellette pedig Courtney Wheeling.

– Kate? – Jeremy meglepettnek tűnt, de mint aki őszintén örül. Lehajolt, megpuszilta a homlokomat, aztán Owent is.

– Amikor beléptünk, azt gondoltam, hűha!, az a baba teljesen úgy néz ki, mint Owen – mondta. – Aztán meg, hogy annak a nőnek pont olyan a mellénye, mint Kate-é.

Jeremy és Courtney munkához öltöztek, Jeremy zakóban és nyakkendőben, Courtney nadrágkosztümben volt.

– Ideülhetünk hozzád? – mutatott az Owennel és velem szembeni padra, majd egy villanással azelőtt, hogy becsusszant volna, összenézett Courtney-val, amiben esküdni mertem volna, hogy bocsánatkérés volt. A francba, ne szórakozz velem! – gondoltam. Vajon azért szabadkozott, mert Vi testvére vagyok, vagy a pizzázóban történtek miatt? Vagy azért, mert így a jelenlétemben nem tudnak majd a holdradaros magasságmérésről beszélgetni, helyette a bilire szoktatást kell megvitatniuk?

– Vicces lenne, ha Hank is mindjárt besétálna Rosie-val és Ameliával – jegyezte meg Court-

ney. A hanghordozása meleg volt, mintha a lehetőség örömmel töltené el, de nem hittem el neki. Sőt, bár ez nem volt igazságos részemről, alig egy héttel az abortusza után kínosnak találtamhétköznapiságát és vidámságát.

– Nem tudok ilyesmiről – mondtam. – Rosie-ra a bébiszitter vigyáz.

– És rá miért nem? – biccentett Jeremy Owen felé.

– Nyavalygott, amikor indulni akartam, de tudtam, hogy a kocsiban lenyugszik – adta magát a hazugság.

– Úgy döntöttél, nem manikűröztetsz? – Jeremy csalódottnak tűnt.

– El kellett intéznem pár dolgot.

Jeremy játékosan megdorgálta Owent a mutatóujjával.

– Ennek anyu pihenőidejének kellene lennie, O. Ez nem a te időd. – Owen boldogan vigyorgott rá acsörgő fogójával a szájában. – Add csak ide – mondta Jeremy. Azon tűnődtem, hogy azt mondom, már végeztem. Ha azt gondoltam volna, hogy meg tudom oldani, hogy titokban becsomagoltatom és a bárpultnál megvárom a kajámat, megtettem volna, de így kikapcsoltam Owent, kivettem az autósülésből és átnyújtottam az asztal fölött.

Ekkor jelent meg a pincér az igencsak méretes pohár sörömmel. Jeremy arcán ijedség villant fel, de elővigyázatosan letörölte, mielőtt semleges hangon megszólalt:

– Az milyen?

Még meg sem kóstoltam, de odatoltam neki a poharamat.

– Oktoberfest speciál. Megkóstolod?

Jeremy belekortyolt.

– Atya ég, de jól néz ki! – mondta Courtney, mire Jeremy átadta neki és ebben a mozdulatban inkább az volt, hogy ők ketten osztoznak egy poháron, mint az, hogy Courtney beleiszik az enyémbe.

– Én is kérek – mondta, miután ivott egy kortyot.

– Akkor összesen három lesz – mondta Jeremy. – Nem hagyhatom, hogy a lányok többet igyanak nálam, nem igaz?

A pincér felvette a rendelésüket – csirkés szendvics Jeremynek és vörösbab rizzsel Court-

ney-nak, az erényes vegetáriánusnak.

Amikor elment, Courtney kedélyesen szólt Jeremyhez:

– Komolyan az előbb lányoknak neveztél minket Kate-tel? Azt hiszem, ennél szexistább dolgot még sosem hallottam tőled.

Jeremy nevetett és erősen reméltem, hogy nem fog elnézést kérni Courtney-tól. Nem mintha feltétlenül arra készült volna, de biztos, ami biztos megszólaltam:

– Ti gyakran jártok ide?

Mindketten felnevettek, mielőtt egymásra néztek volna – ekkor olyan erősen együtt éreztem Courtney-val, hogy nehéz volt elhinnem, hogy ez nem volt meg egész idő alatt –, mire Jeremy azt mondta:

– Ez olyan klasszikus ismerkedős dumának hangzott. Gyakran jár ide? Azt hiszem, voltam itt talánkétszer, Schwartzcal és Marcusszal, de mi együtt sosem, igaz? – pillantott Courtney-ra, lejjebb engedve a szemöldökét, mintha visszaemlékezni próbálna, én pedig azt gondoltam: Ne bámuljátok már egymást!

Vágyam teljesült, legalábbis Jeremy újra felém fordult.

– Na, és miket intéztél? – kérdezte.

Egyszer olvastam egy cikkben, hogy tévedés a sztereotípia, hogy a férfiak nem szeretik, ha okos nő a feleségük. A férfiaknak semmi bajuk nincs azzal, hogy okos nővel járjanak, vagy okos nőt vegyenek feleségül, amennyiben a férfiak az okosabbak. „A nőnek lehet masters fokozata – állt a cikkben –, amennyiben a férfinak PhD-je van." És talán hiú illúzió volt, hogy engem bárki okosnak tarthat, elvégre csak alapdiplomám volt, de a cikktől kínosan éreztem magam. Vajon ez vagyok Jeremy szemében? Az ő édes, unalmas felesége, akivel arról beszélgethet, hogy mi volt leárazva a Targetben? Aztán az is eszembe jutott, hogy vajon Jeremy részben azért is ragaszkodott a denveri úthoz, hogy több időt tölthessen 

Courtney-val?

Még sosem kapott el ennyire az önbizalomhiány.

– Most épp a bevásárlóközpontból jövünk, de nem untatlak a részletekkel – feleltem. – Owen nyakig elmerült a szökőkútban.

– Remélem, nem szó szerint! – jegyezte meg Jeremy.

– Miért, szerinted felelőtlenség volt, hogy elvittem úszni?

Jeremy udvariasan nevetett.

– Jut eszembe – szólalt meg erre Courtney rám nézve. – Azt hiszem, sikerült meggyőznöm Hanket, hogy töltsük Hawaiin a hálaadást. Egy olyan helyen, ahol állítólag Julia Roberts is megszállt már a családjával. Hűha, mi?

Ebben úgy tűnt, az az elrejtett információ, hogy Wheelingék nem nálunk töltik a hálaadást, ahogy az elmúlt két évben. Nem mintha ebben reménykedtem volna, de talán volt abban egy dupla csavar, ahogy Courtney úgy tett, mintha eddig sem együtt ünnepeltünk volna.

– Az embernek van saját bungalója konyhával, így nem kell minden alkalommal étterembe menni – magyarázta. – És ott helyben, a hotel saját strandján lehet szörfleckét venni. Jó, mi?

– Ha buksz az ilyesmire – jegyezte meg Jeremy. – Mi jobban szeretjük a középnyugati november luxusát, ugye, Kate?

Ebben a pillanatban érkezett meg izgalmas és kínos hamburgerem és sült krumplim.

– Kezdj csak el enni! – mondta Jeremy. – Majd visszaadom neked O.-t, ha az enyém megjön.

A pincér pár perccel később meghozta az ő ennivalójukat is, de Jeremy tovább fogta Owent, még akkor is, amikor felajánlottam neki, hogy visszateszem az autósülésébe. Csak akkor fogadta el a segítséget, amikor már végeztem. Az étel valahogy normalitást hozott közénk, vagy olyan majdnem normális helyzetet. Igaz, már nem kedveltem Courtney-t, és igen, ő meg Jeremy együtt ültek a boksz túloldalán, pedig én voltam Jeremy felesége, nem Courtney, de a beszélgetésünk mintha most kevésbé lett volna terhelt és hamis. Ki nem mondott egyezségünk alapján egyikünk sem említette Vi-t vagy a jóslatát, nem mintha amúgy kedvem lett volna védeni azok után, ahogy előző nap elviharzott tőlünk.

Egy idő után Owen hála a jó égnek valóban nyafogni kezdett, és így megvolt rá a jó okom, hogy elhúzzam a csíkot. Nem fizettem – gondoltam –, Jeremy majd elintézi az enyémet is.

– Mondd meg Hanknek, hogy üdvözlöm! – szólt utánam Courtney, amikor Owen ülésével a kezemben távoztam.

Otthon rögtön felvittem őt a szobájába, megszoptattam, lefektettem és visszamentem a nappaliba, hogy kifizessem Kendrát, mielőtt elmegy. Rosie kijött velünk a bejárati ajtóig és elkapta Kendra kezét.

– Kendja itt akaj majadni – mondta.

– Kendra tényleg szívesen maradna – mondta Kendra. – De iskolába kell mennem, neked meg azt hiszem, ideje szundiznod egyet. Megengeded, hogy jövő héten is eljöjjek?

Addigra vagy túl vagyunk a földrengésen, vagy nem – gondoltam. – Vajon nem reális azt gondolni, hogy addigra vissza is állhat az élet a rendes kerékvágásba? Gyerekként, amikor közeledett akarácsony vagy a születésnapom – a születésnapunk –, megnéztem a lejárati időket a túró csomagolásán vagy a narancsleves dobozokon, és izgatott lettem, ha egybeesett a várt dátummal. Amikor becsuktam az ajtót Kendra mögött, hasonló érzés fogott el: hadd teljenek el a hátralévő napok egy szempillantás alatt! Lécci-lécci, hadd legyünk túl rajta!


Következő számunkban folytatjuk.

 


 A folytatásos regényt a kéthetente csütörtökön megjelenő Regényújságban találják.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!