Egyperces

2017.10.28. 09:00

Wolf Kati feszültségben nem tud dolgozni

<br>Wolf Kati már családanyaként lett ismert énekesnő, és ahogy ő mondja, épp ezért nem volt rá alkalma sem, hogy primadonnává váljon. A színpadon lehetnek bármekkora magasságok és mélységek, másnap reggel ő teszi asztalra a reggelit.

Trogmayer Éva


– Talán kevesen tudják, hogy ön az eredeti végzettsége szerint szolfézs-zeneelmélet oktató és karvezető, de nem dolgozott a szakmájában. Mit gondol, milyen tanár lenne?

– Nem hiszem, hogy szigorú tanár lennék, talán inkább túl laza, de az sem jó ám! Amikor gyakorlati tanításon vettem részt a suliban, a gyerekek élvezték, jókat rityegtünk-rötyögtünk, de én mindig úgy éreztem, hogy nem tudok eleget ahhoz, hogy tanár legyek. Azok a tanáraim ugyanis, akik az én életembe bevésődtek, akikre jó szívvel emlékszem, mind nagyon bölcsek voltak. Valahogy mindig úgy éreztem, hogy mindent tudnak. Magammal kapcsolatban ezt nem láttam. Szerintem annak, aki odaáll a gyerekek elé tanítani, nagyon rátermettnek és felkészültnek kell lennie.

– Mi a helyzet a karvezetéssel?

– Azt mindig is nagyon szerettem! Anyukám karvezető, így már gyerekkoromban is beleláttam ebbe a hivatásba. Karvezetőnek lenni nagyon jópofa dolog, ha az ember rátalál a mozgásra. Ilyenkor tulajdonképpen a karoddal, a mozgásoddal közvetíted a zenét, ami benned szól, és ez nagyon izgalmas. A kóruséneklés pedig olyan energiákat szabadít fel benned, mint a sport vagy a tánc, miközben a lelked is összekapcsolódik a többiekével. Én viszont mindig is könnyűzenét akartam énekelni, amihez nem tartozik kórus.

– Kivéve most! A novemberi koncertjén rendhagyó módon egy kórussal lép fel.

– Nem is tudom, hogy eddig ez hogy nem jutott eszünkbe! Most nagyon divatosak a fúziós koncertek, amikor például popbanda  és nagy vonószenekar játszik az énekes mögött, de szerettünk volna valami még különlegesebbel előállni. Elsősorban a saját dalaimat hallhatják majd felturbózva a Jazz and Morekórussal, de készülök Queen-egyveleggel is: eszetlen jól szól, nagyon izgalmas feladat!


Nem bírja a feszültséget


– Igazi csapatmunkának hangzik. Nem egy magányos farkas típus, igaz?

– Nagyon nem! Pedig maga az éneklés még akkor is az, ha egy teljes zenekar áll az ember háta mögött. Nyilván más a nagykórusos munka és az is, amikor csak a kórus egy részével, a kiskórussal próbálunk, ami csak néhány lányból áll. Ez nagyon erős közösségi élmény, mindig szuper hangulatú próbákat hozunk össze, legyen az akár egy munkahelyi irodában, akár valakinek a lakásán. Ahhoz, hogy jól énekeljünk, nem lehet udvariaskodni, nagyon hamar egymásra kell hangolódni, nyitottnak kell lenni a másikra. Biztos, hogy fel lehet állni úgy is a színpadra, hogy nincs meg a bizalom, de én nem szeretek.

– Ezek szerint nagyon nyitott a különféle emberekre, más-más személyiségtípusokra.

– Alapvetően igen. A zenekaron belüli kapcsolatok alakulásában egyébként is iszonyúan fontos szerepe van a frontembernek. Mindenkinek lehet rossz napja, főleg ebben a szakmában, ahol érzelmes lelkek dolgoznak együtt, és nagyon könnyen fordulhat a hangulat. Ezeken túl kell lendülni, én próbálni sem tudok úgy, ha feszültség vesz körül. Ilyenkor muszáj túllendítenem rajta magunkat, muszáj megoldást találnom, akár humorral, akár beszélgetéssel. De ez a mindennapi életemre is igaz: ha nincs harmónia, akkor döccenek. Itthon is az egyensúly megteremtésére törekszem.

 A harmónia nincs ingyen


– Ezt elérni nem mindig könnyű.

– Nem, ez folyamatos meló, ráadásul nem is megy mindig. Előfordul, hogy minden felborul. Az ember privát életében és munkájában is van úgy, hogy meggebedhetsz, akkor sem működik semmi, akkor is vannak mélyrepülések. De valahol ki kell egyenlítődjön a dolog. Nagyon fontosak az arányok, sok minden belefér, csak álljon be egy normál szintre az élet.

– Ez önnek mit jelent?

– Én szeretek egyszerűen, normálisan élni, nem vagyok szélsőséges típus. A színpadon nagyon erős érzelmi hullámzásokat élek meg, és nagyon erős energiák futnak át rajtam, amikre hatalmas szükségem van. De mondjuk egy baráti vagy családi kapcsolatban már nem szeretem, ha iszonyú hektikus vagy nagyon változó a helyzet. Belefér a hullámzás, de csak a normális keretek között. Én nagyon szeretem a másnak talán unalmas tköznapi dolgokat, a verklit. Persze gyerek mellett azért nem könnyű unatkozni, de néha nem árt, sőt kifejezetten jól tud esni. Szeretem, ha normálisan zajlik az élet.

– Ezt hogy sikerül tető alá hozni egy 12 és egy 7 évessel? A nagyobbik lánya épp most lép a kamaszkorba...

– Hát, igen! Most kicsit nagy köztük a korkülönbség: ami három éve még nem érződött, az most nagyon. De hatalmas szerencsém van velük! Ha valami gond van, és van energiám, akkor megpróbálom humorral rendezni, de azért mindennap ez sem megy. Persze azt olvassuk, hogy ígykéne, de én is ember vagyok, előfordul, hogy egy pillanat alatt a plafonon vagyok, és csattanok. Ha viszont össze tudom szedni magam, nagyon jókat röhögünk együtt!


Nem lett díva


– Elégedett? Vágyik másra, többre?

– Én nagyon szerencsés embernek tartom magam. Alapvetően mindig azt gondoltam, hogy két igazán fontos dolog lesz az életemben: a család és az éneklés. Nem tudtam elképzelni az életemet gyerekek nélkül, és az, hogy ez összejött, már önmagában elég a boldogsághoz. Az pedig, hogy azt csinálhatom, amit szeretek, még több! Ha ezt így meg tudom tartani, már fantasztikus marad minden.

– Két lábbal áll a földön, nem sodorta magával a csillogás. Hogy csinálja?

– Ez pont a család miatt van. Én későn futottam be, túl a harmincon, két gyerekkel, egy működő, kész élet állt mögöttem, mire ismert lettem. Voltak olyan dolgok, amiket már nem kellett kialakítanom. Biztos, hogy fordítva nehezebb, amikor először jön a karrier és utána a család. Az én esetemben már nagyon biztos tájékozódási pontok voltak, amihez igazodnom kellett. Lehetek én nagy díva meg énekesnő, de ha reggel fel kell kelni, mert reggelit kell készíteni, mert betegek a gyerekek, mert el kell intézni valamit, akkor nem játszhatja az ember a primadonnát.


Félti a lányait


– Önkéntese az Ökumenikus Segélyszervezetnek. Legutóbb a kapcsolati erőszak témájára hívta fel a figyelmet. Az elmúlt hetek botrányai kapcsán talán nem is lehetne aktuálisabb a téma. Mit gondol, eleget beszélünk a szexuális zaklatásról?

– Nagyon fontos lenne még többet beszélni róla! Én nem vagyok szakértő, de úgy látom, hogy nem volna szabad hibáztatni az áldozatot, a szexuális zaklatás bűncselekménye ugyanis minden egyes formájában elfogadhatatlan. Ijesztő számok látnak napvilágot arról, hogy hány nővel, gyerekkel,  vagy akár férfival történik ez meg. Nem szabad eltitkolni semmit, de azért sem ítélkezhetünk, ha valaki csak évekkel később áll elő a történtekkel. Tök mindegy, hány éve történt! Azért most mondja el, mert most lett ereje hozzá.


– Ön tapasztalt a szakmájában hasonlót?

– Ennyire durván nem, de rossz élményem nekem is volt, kéretlen próbálkozásokkal én is találkoztam. De nem hiszem, hogy ezeket azért tudtam kezelni, mert marha ügyes és okos vagyok, hanem mert épp akkor, ott szerencsém volt. Nekem lányaim vannak, és rosszul leszek, ha arra gondolok, hogy mi minden történhet velük. Nem tudok nem félni ettől! A nagyobbik ráadásul egyre nőiesebb, és azt látom, hogy az egész korosztályára igaz, hogy kívülről már akár 15-16 évesnek is kinéznek, de még gyerek a lelkük. Szerintem épp ezért, minél előbb el kell kezdeni beszélgetni erről  otthon! De én vettem könyvet is a témában, és letöltöttem egy internetes alkalmazást, ami a kamaszoknak szól, és ahol névtelenül kérdezhetnek szakértők-

től. Ez egy nagyon szuper fórum, amit használnak is a gyerekek!

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában