Egyperces

2017.09.07. 09:00

Curtis Sittenfeld: Sisterland Ikerország - 16.rész

Kate és Violet ikertestvérek, akiknek az élete szoros kapcsolatuk ellenére is nagyon különböző vágányon halad. Mindkettenkülönleges képességgel születtek, amelyet gyerekkorukban azonos mértékben alkalmaztak is: erős megérzés ez, egyfajta természetfeletti tudás emberekkel, helyzetekkel, a jövő történéseivel kapcsolatban. Felnőve azonban nagyon másképpen viszonyulnak különös adottságukhoz: míg Kate minden igyekezetével azon van, hogy elnyomja és normális, hétköznapi életet éljen, addig Vi a maga teljességében kibontakoztatja és médiumként keresi kenyerét.


A könyv fikció. Minden esemény és párbeszéd, valamint minden szereplő – néhány széles körben ismert történelmi és közéleti személyiség kivételével – az író képzeletének műve, így nem tekinthető valósnak. A valódi történelmi, illetve közéleti személyiségekkel kapcsolatos helyzetek, történések és párbeszédek teljes mértékben kitaláltak, és az író szándéka szerint nem valós eseményeket írnak le. Minden más vonatkozásban az élő vagy elhunyt személyekkel való hasonlóság kizárólag a véletlen műve.


EGYIK REGGEL, amikor hazafelé tartottam Mrs. Abbott-tól, épp átmentem a Clayton Roadon, amikor észrevettem valakit a hátam mögött. Megfordultam, és barátságtalanul néztem a nyitott télikabátja alatt tengerészkék ápolóruhát viselő fekete férfi szemébe, aki alig háromlépésnyire volt lemaradva tőlem. A Nap éppen akkor kelt fel, egyedül voltunk az utcán, és amikor befordultam balra a Brookline Terrace-ra, azt gondoltam, ő egyenesen megy tovább. De ő is balra fordult. Amikor elmentünk az Edward Terrace előtt, aztán elhagytuk a Ralph Terrace-t, vártam, hogy befordul, de még mindig a sarkamban volt. Ekkor hirtelen rájöttem, hogy nem ápolóruhában van. Ápolóruhában én voltam, így bután feltételeztem, hogy ő is azt visel, de ekkor eszembe jutott, hogy szökött fegyenc lehet, és ki akar rabolni, vagy meg akar erőszakolni, vagy megölni. (Bár csábító, hogy utólag megpróbáljam megvédeni vagy megmagyarázni a gondolatomat, de nem lennék őszinte. És még azt sem mondanám, hogy ne laktak volna feketék a környéken, bár nem sokan.)

A lakás, amit Vi-jal béreltünk, a következő utcában, a Moorlands Drive-on volt, nekem pedig zakatolt az agyam: vajon nem lenne okosabb, ha ahelyett, hogy bekanyarodnék jobbra, a lakásunk felé, inkább balra fordulnék, és visszamennék a Clayton Roadra, ahol leinthetnék egy arra járó autót? Vagy kezdjek rohanni hazafelé azzal a tervvel, hogy kinyitom az ajtót, berontok, amilyen gyorsan csak tudok, és ha nem sikerül, mielőtt a férfi elkapna, akkor elkezdek Vi-ért sikoltozni?

De a Moorlands Drive-hoz érve nem fordultam be balra, és nem indultam futásnak. Mentem egyenesen, még mindig lépésben, és a férfi is, aztán átmentem az utca túloldalára, és a férfi is, és már csak kétháznyira voltunk a mi ikerházunktól, és már csak egyre, aztán befordultam a gyalogjáróra, s amikor már csak háromlépésnyire voltam az ajtónktól, nem bírtam ki, hogy hátra ne nézzek, és láttam, hogy ő is befordult. Ekkor két dolog történt nagyon gyors egymásutánban: gyomorforgató bizonyossággal tudtam, hogy tényleg és komolyan meg fog támadni, és ahogy ott álltam jéggé dermedve, ő az ikerház másik ajtajához ment, elővett egy kulcsot a zsebéből, kinyitotta az ajtót és bement. Vagyis úgy tűnt, ő az új lakó, aki nemrég költözött be az alattunk lévő lakásba. S bár ez még nem zárta ki, hogy gyilkos vagy olyasvalaki, aki nemi erőszakot követ el, mégis arra utalt, hogy nem azért követett egészen a Clayton Roadtól, mert gyilkos vagy erőszaktevő.

Megvártam, amíg bejutottam a lakásba, és bezártam az ajtót, mielőtt sírni kezdtem, s bár a könnyek a megalázó, kellemetlen félelem miatt voltak, hamarosan úgy éreztem, mint akkoriban minden sírásnál, hogy azon lamentálok, mennyire elszúrtam az életemet, amióta szakítottam Bennel, és otthagytam Chicagót. Még mindig bőgve felmentem, és felébresztettem Vi-t. Elmagyaráztam neki, ami az imént történt, de ő csak nevetett. Ettől megkönnyebbültem. És azt sem mondta, hogy ha a szegregáció megszüntetésekor Little Rockban éltem volna, én lettem volna az a fajta ember, aki leköpi a fekete diákokat, amiért megpróbálnak bemenni a gimnáziumba.

EGY HÉTTEL KÉSŐBB épp a fürdőszobatükör előtt álltam és a hajamat szárítottam, amikor Vi belökte az ajtót, és leült a kád szélére. Előző este hoszteszkedett, és ilyenkor általában elment valahová a munkatársaival, miután az étterem bezárt. Az arca még ilyen későn, dél körül is megtartotta sápadt, tésztaszerű kinézetét, mintha csak most ébredt volna, s éreztem rajta a cigiszagot.

– Már tudom, mit fogunk csinálni – közölte. – Megtanulunk hastáncolni.

Kikapcsoltam a hajszárítót, amikor bejött a fürdőszobába, de most visszakapcsoltam.

– Van ez a hely a Loopon, ahol van tanfolyam – kiabálta túl vidáman a zúgást. – Legalább kitesszük a lábunkat a lakásból, és hallottam, hogy ezzel egy csomó kalóriát el lehet égetni. Ami nagyon nem intuitív, mert mi van, ha nem lesz hasad? – Előrehajtottam a fejemet és oldalra fordítottam, miközben még mindig szárítottam. – Csak ígérd meg, hogy megfontolod! – mondta.

Elment, de amikor végeztem, és épp eltettem a hajszárítót a mosdó alatti fiókba, visszajött, és megállt a küszöbön.

– Mellesleg összefutottam a félelmetes 

fekete pasiddal. Radiológus rezidens a 

Barnesban.

SOSEM MENTÜNK EL hastáncolni, de azon a szilveszter éjszakán Vi meggyőzött, hogy menjek el vele a Nancy által adott vacsorára az új évezred tiszteletére vagy idő előtti köszöntésére, ez nézőpont kérdése. Vi és Patrick vitatkoztak ezen, de engem nem izgatott a téma annyira, hogy véleményt alkossak. Sokkal jobban érdekelt az Y2K problémája, hogy vajon lesz-e áramkimaradás, és lezuhannak-e miatta a repülők, de amikor egyik este erről olvastam egy cikket, Vi azt mondta:

– Az az Y2K baromság. A meditációs csoportban beszéltünk róla, és mindannyian kaptunk üzenetet, hogy az átmenet békés lesz.

Szenteste, egy nappal anyám halálának első évfordulója előtt Mrs. Abbottnál dolgoztam, aztán apa átjött hozzánk karácsonyozni. Vettem egy egész főtt sonkát a Schnucksban, amit krumplipürével, zöldbabbal és kiflivel tálaltam. Vi azt ígérte, segít desszertet csinálni, de aztán nem segített, ezért desszertnek sütőtökös pitét ettünk, szintén a Schnucksból. Apámtól Starbucks ajándékutalványokat kaptunk fejenként huszonöt dollárért. Én az ajándék szerénységétől – ez olyasmi, amit az ember a postásnak ad, gondoltam – szégyelltem magam helyette is, annak ellenére, hogy nem is reméltem többet. Aztán hál’ istennek túl voltunk az ünnepeken.

Nancy Tower Grove-ban lakott, és szilveszterkor úgy tizenöten ültünk két asztalnál, amiket az ebédlőben és a nappaliban állítottak fel. Nancyről kiderült, hogy szuperül főz, és ez volt a legjobb kaja, amit azóta ettem, hogy visszaköltöztem St. Louisba: szalonnába csavart füge, olajbogyó rokforttal, rozmaringos, fokhagymás bárány, meleg spenótsaláta, puffancs és csokitorta. Nancy ültetőkártyákat is tett az asztalokra, így Vi-jal külön asztalhoz kerültünk. Én egy Maxwell nevű srác mellé, aki a harmincas évei végén járhatott. Duci volt, tömött, sötét szakállal. Fehérrel hímzett, madárkás, bordó szafariinget viselt, és egyszer csak azon kaptam magam, hogy megdicsérem, amikor leülök. Nem annyira azért, mintha tetszett volna az ing, inkább csak mert szemet szúrt. Egyébként is addigra már megittam három pohár bort. Mire végeztünk a főfogással, megittam a negyedik pohárral is, ő pedig kinyújtotta a kezét, és az ujjbegyével megérintette az arcomat.

– Elképesztően szimmetrikus az arcod – mondta.

Elég részeg voltam ahhoz, hogy ez ne taszítson.

– Az igaz – mondtam.

Ekkor Nancy megkocogtatta a borospoharát a villájával, és azt mondta:

– Figyelem! Itt az ideje a lángoló tál ceremóniának.

Kis papírdarabokat osztanak ki, magyarázta Nancy, mindenki írhat rá valami negatívat az életéből, olyat, amit hátra akar hagyni az előző évezredben. Aztán ezeket a cédulákat betesszük egy nagy, világosbarna kerámiatálba, és meggyújtjuk. Az univerzum szelleme megkapja kéréseinket, és megszabadít azoktól az erőktől, amelyek visszatartottak bennünket, és lehetővé teszi számunkra az új kezdetet. Miközben Nancy beszélt, igyekeztem elkapni Vi pillantását, de nem nézett rám.

Vártam, hogy én is kapjak egy cetlit, aztán, mivel kevesebb toll volt, mint vendég, vártam, hogy Maxwell végezzen az övével. Láttam, hogy azt írja, csupa nyomtatott nagybetűvel: SZEXUÁLISAN KIELÉGÍTHETETLEN, és nem tudtam elhessegetni a gondolatot, hogy ezzel nekem akart üzenni.

Miután átadta nekem a tollat, úgy éreztem magam, mint majdnem hét évvel korábban, amikor a gimis diplomaosztó éjszakáján Vi-jal kívántunk valamit az Ív alatt: hogy egy kicsit butaság őszintének lenni ebben a pillanatban, de az őszintétlenség egy lehetőség elpazarlása lenne. Egy teljes percig nem írtam semmit. Aztán, amikor Nancy jött, hogy összegyűjtse a cédulákat, apró betűkkel firkantottam le: „anya, bűntudat". Aztán félbehajtottam a papírt, és odaadtam.

Vita kezdődött arról, hogy bent gyújtsuk-e meg a cédulákat, ahol beindíthatja a tűzjelzőt, vagy kint, ahol rettenetesen hideg volt. Odamentem Vi-hoz, Patrickhez és Patrick ügyvéd barátjához, és odasúgtam Vi-nak:

– Azt hittem, Nancy a vendéglátós barátaid közé tartozik, nem a meditációs csoporthoz.

– Mindkettőhöz – Vi igyekezett olvasni az arckifejezésemből, megsaccolni a hangulatomat, aztán folytatta: – Nem fogjákmegugatni a Holdat. Nancy azt tervezi, hogy utána mindenki Activityzik.

– Én írtam valamit – mondtam.

– Az jó. Jár érte egy piros pont.

– Szerinted Nancy össze akar hozni azzal a Maxwell nevű figurával?

– No comment – vigyorodott el Vi.

– Te akarsz összehozni vele?

– Állítólag Albert hercege van. Tudod te, mi az? – Amikor erre a fejemet ráztam, folytatta: – Naná, hogy nem. Azt jelenti, piercing van a farkán.

– Ezt meg ki mondta neked?

Vállat vont.

– Talán neked kellene összejönnöd vele 

– jegyeztem meg.

– Én ma este iszom egyet a Félelmetes Fekete Férfira.

– A szomszédunkra?

– Lógtunk együtt párszor.

– Mikor?

– Te sem tudsz rólam mindent. – Majd hozzátette: – Amikor Mrs. Abbottnál voltál.

Az egyik vendég füttyentett egyet, hogy csendesüljünk el, és figyeljünk Nancyre, aki azt mondta, úgy döntöttek, hogy kimegyünk a ceremóniához. Mind körbegyűltünk a Nancy háza és a járda közötti kis, fagyott füves négyzeten, ő a kezében tartotta a tálat, aminek a közepében a kövér kis fehér gyertya égett.

– Ennek és más univerzumoknak energiái, hálásak vagyunk mindenért, amit kaptunk – mondta. – Ahogy folytatjuk utunkat,kérjük, fogadjátok alázatos imáinkat, és segítsetek megtisztítani a szívünket mindattól, ami eddig visszatartott bennünket. –Körbenézett a jelenlévőkön. – Most maradjunk csendben, hogy az energiák könnyebben meghallhassák imánkat.

Egy Jocelyn nevű nő állt Nancytől jobbra, kezében egy kisebb tállal, ebből vette ki az összehajtogatott papírdarabkákat, és adogatta Nancynek, aki egyesével tartotta bele a lángba, és hagyta elégni őket. Ott álltam a kör túloldalán, de tudtam, éreztem, amikor az enyém volt soron. Annak ellenére, hogy már tizenegy is elmúlt, és szilveszter volt, nem volt nagy zaj, csak az autókhallatszottak oda a Grand Boulevard-ról. Nagyon hideg volt, és éreztem, hogy egy kicsit feszül a szívem, talán a reménytől.

Aznap éjjel meglepetésemre lefeküdtem Maxwellel, aki egy háztömbnyire lakott Nancytől, és nem vagyok biztos benne, hogy hazamentem volna vele, ha kocsiba kellett volna szállnom, de így nem volt nagy megerőltetés. És tényleg volt Albert hercege, egy íves, ezüstsúlyzó, amit először az ujjaimmal mértem fel, de az igazság az, hogy szex közben nem éreztem, talán, mert óvszert használt. Utána nagykifliben aludt velem egész éjjel, átkarolva a mellkasom előtt, ami egyszerre volt édes, és mintha kicsit csapdába is ejtett volna. Kora reggel felkelt pisilni, aztán akkorát fingott, hogy elnevettem magam. Amikor visszafeküdt, úgy tettem, mintha aludnék, ő pedig megint nagykifli pózt vett fel. Néhány órával később, miután tényleg újra elaludtam, aztán felébredtem, és ő is, azt javasolta, hogy menjünk el enni egy kiadós reggelit, de visszautasítottam, azt remélve, hogy ez barátságosan sikerült. Amikor a következő héten párszor odatelefonált hozzánk, miután megszerezte a számot Nancytől, nem hívtam vissza.

Vi végül nem jött össze a szomszédunkkal szilveszterkor, de két nappal később igen, ami néhány hétig tartott is, mielőtt a kapcsolat kudarcba fulladt. Szeretném, ha meg nem történtté tehetnénk azt a részét, hogy a pasast továbbra is Félelmetes Fekete Férfiként emlegettük. Persze nem szemtől szembe, de ha róla beszéltünk, mindig. Az igazi neve Jeff Parker volt, de mind a mai napig nem tudnám, kiről beszél, ha Vi azt mesélné, hogy összefutott az utcán Jeff Parkerrel. Persze, ha azt mondaná, hogy a Félelmetes Fekete Férfival, azt mindjárt tudnám.

Februárban újra nekiláttam munkát keresni, és felmondtam Mrs. Abbottnál, amikor felajánlottak egy állást egy idősgondozóközpontban. Bár soha nem láttam semmiféle jelenést Mrs. Abbott házában, az ott töltött utolsó estémen a frászt hozta rám azzal, hogy anyám nevén szólított.

– Rita, kedves! – mondta, amikor betakartam. – Ne felejts el kivenni hatvan dollárt a tárcámból!

Kis ideig megszólalni sem bírtam, de aztán arra a következtetésre jutottam, hogy csak véletlen volt, mert úgy tudtam, volt egy Rita nevű segítője is.

– Azt nem szabad – feleltem. – De köszönöm.

Az új munkahelyemen segítettem az ügyfeleknek kibogozni, hogy jogosultak-e ingyenes egészségbiztosításra vagy ebéd-házhozszállításra, és összekötő voltam a rokonaik és az orvosaik felé. Akkoriban sem mentem el pszichológushoz, pedig volt biztosításom, de vettem egy hatvannégyezer kilométert futott Volkswagen Jettát, amiről gyanítottam, hogy többet javított aközérzetemen, mint amennyit többéves terápia segíthetett volna. Ősszel egy kolléganőm, Janet megkérdezte, nem akarok-e futni vele öt kilométert egy jótékonysági futáson, amire igent mondtam. Futni kezdtünk a Forest Parkban munka előtt vagy után, és a verseny utáni bulin, amelyet Janet szervezett, megismerkedtem egy David Frankel nevű pasassal, aki egy St. Louis-i székhelyű, nagy kölcsönzőcég menedzsere volt. Jóformán azonnal komolyan kezdtünk járni. Bár sosem éreztem, hogy egymásba lennénk zúgva (gyakran belebeszélt abba, ahogy vezettem, és rám szólt, ha túl hangosan beszéltem telefonon Vi-jal), de el lehetett menni vele moziba és étterembe hétvégéken, és Vi nem tévedett túl nagyot, amikor azt mondta, inkább önmagam lennék, ha volna barátom. Talán nem értettem volna egyet vele az ok miatt – mindig úgy éreztem, hogy a fiúkelvonják a figyelmemet az egzisztenciális szakadékról, amelynek Vi szívesebben tartózkodott a közelében, mint én –, de az érzés nem volt teljesen alaptalan. Aznap este, amikor másodszor készültem randizni Daviddel, és épp sminkeltem, Vi berontott a fürdőszobába, és azt mondta:

– Nem mehetsz hozzá! A lepedőakrobatika rendben, de nem szabad feleségül menned hozzá!

– Szerintem kicsit elszaladt veled a ló – mondtam.

– Nem – felelt Vi komoly arccal. – Valaki máshoz kell férjhez menned.

Két évvel később, aznap, amikor Vi és én huszonhét évesek lettünk, apánkkal, Patrickkel és Daviddel vacsoráztunk a Haciendában, ami után apánk hazament, mi pedig elmentünk egy bárba a Loopon a fiúkkal. Miközben ők biliárdoztak, azt mondtam Vi-nak:

– Csak szólok, hogy Daviddel nemsokára eljegyezzük egymást, remélem, örülni fogsz nekünk!

Vi nem tűnt elégedettnek.

– Hajlandó Kínából örökbe fogadni, amibe nem minden pasi menne bele – mondtam. – És meg is engedheti magának, mert az drága ám!

– Miért nem fogadsz örökbe gyereket egyedül? – kérdezte Vi. – Majd én segítek felnevelni a kis lótuszvirágaidat.

– Nem hallottad, amit az előbb mondtam? Csak maga az örökbefogadás húszezer dolcsiba kerül.

Mindketten évek óta el voltunk adósodva.

– Tudod, mit kellene csinálnod? – kérdezte. 

– Titokban teherbe kellene esned tőle, aztán szakítasz. Akkor szabad lennél, mégis lehetnél anyuka.

– Ez rémes ötlet. Nem akarok egyedülálló anya lenni, és nem akarok saját gyereket.

– Ez a kínai örökbefogadási dolog nemes, de te nem ez vagy. – Miután ivott egy korty sört, Vi a keze fejével törölte meg a száját. – A sorsod az, hogy szaporodj.

– Még szerencse, hogy ezt nem te döntöd el.

– Akkor egyezzünk meg valamiben! – mondta Vi. – Csak azt ígérd meg nekem, hogy nem lesz eljegyzés karácsony előtt!

Karácsonyig még négy hónap volt.

– Mit számít az? – kérdeztem.

Vi nevetséges magabiztossággal mosolygott.

– Mert addigra megismerkedsz azzal a pasival, akihez hozzá kell menned.

AZ ÚJ ÉVEZRED szilveszter éjszakáján, miután Nancy minden papírdarabkát elégetett, ünnepélyes komolysággal mondta:

– Köszönjük, energiák, hogy elfogadtátok ezeket a felajánlásokat. – Aztán körülnézett. 

– Ki kér még egy italt éjfél előtt?

Odabent Vi-jal Nancy alacsony kanapéján szorongtunk.

– Megkérdezzem, mit írtál a papírra, vagy akkor nem fog teljesülni? – kérdeztem.

– Szerinted mit írtam? – Ránéztem, mire hozzátette: – Tutira ugyanazt, amit te.

A tévé felé fordultam, amit valamikor az este folyamán bekapcsolt valaki. Olyan kellemes volt becsiccsentve a meleg, zsúfolt lakásban, miután finomat ettünk, abban a tudatban, hogy van ott egy pasi, aki szexelni akar velem (még akkor is, ha ez a pasi fura volt, és maga is beismerte, hogy kielégíthetetlen), hogy nem szívesen engedtem volna be anyámat ebbe az estébe, vagy legalábbis nem jobban, mint amennyire megidéztem a papírdarabkámmal. Vi megveregette a térdemet, és éreztem – bár ebben benne volt a részegség is, de azért nem volt teljesen téves –, hogy soha senki nem fog úgy megérteni, mint az ikertestvérem.

És akkor mindenki megmozdult, már csak tíz másodperc volt éjfélig, és Vi felállt, és a kezét nyújtotta, hogy engem is talpra segítsen.

– Tíz, kilenc, nyolc – kiabálták –, hét, hat, öt – és Vi, aki ordított, az állával felém bökött, amivel azt akarta mondani, hogy csatlakozzam én is, ezért beszálltam –, három, kettő, egy! – és mindenki éljenzett, és dudált, és valahonnan hallatszott az „Auld Lang Syne".

– Boldog 2000-et! – mondtam, mire Vi tett egy lépést felém, és (mind a mai napig ez volt az egyetlen alkalom, hogy ilyet tett) szájon csókolt.


Következő számunkban folytatjuk.

 

A folytatásos regényt a kéthetente csütörtökön megjelenő Regényújságban találják.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!