Egyperces

2017.06.13. 09:27

Győzikétől 200 milliót vitt el a NAV

Az énekes, műsorvezető Gáspár Győző széfjéből közel kétszázmillió forintot vitt el a NAV, állítása szerint nem az övé volt.

Győzike ellen korrábban már indítottt költségvetési csalás és sikkasztás miatt nyomozást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) -  írja a Life.hu. Tavasszal tartottak is nála házkutatást, a Blikk pedig úgy tudja, hogy múlt héten egy belvárosi bankból is elvitt az adóhatóság 194 millió forintot.

Forrás: NLCafé.hu

Forrás: NLCafé.hu

"Az nem az én pénzem volt – állítja Gáspár. "A nagymamámtól nagyon sok pénzt kaptam korábban. 2004-ben 136 millió forintot adott nekem. Ez neki nem volt nagy összeg, ő nagyon gazdag volt. Többek közt ezt a pénzt is egyszer már elvitték a NAV-osok, még 2011-ben, amikor adócsalással vádoltak minket Beával. Sokáig zárolva volt a pénz, aztán amikor visszakaptuk, akkor úgy döntöttem, hogy nekem ez nem kell, a lányaimnak adtam, és még kiegészítettem. Két éve 97 milliót kapott Evelin, és ugyanennyit Virág, ez volt a pesti széfben elzárva" – magyarázta.


Győzike továbbra is azt állítja, hogy mivel sem a pénz, sem a fiók nem az ő nevén volt, ezért jogtalanul vitték el a hatalmas összeget. "Azt akarják bebizonyítani, hogy én írtam alá Evelin helyett a papírt. Ezért most igazságügyi írásszakértőt rendelnek majd ki."

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában