Egyperces

2017.06.21. 10:33

Az ügyészségnek meggyőző bizonyítékai vannak, hogy Lajcsi 25 évig lophatta az áramot

Lajcsit azzal vádolják, hogy összesen 50 millió forint értékben lopott áramot, gázt és vizet.

Először engedett részletes bepillantást az ügyészség az áram-, gáz- és vízlopással vádolt Galambos Lajos ellen felsorakoztatott bizonyítékokba.


Föld alatti kábel és kartonfal mögötti méretlen fő­elosztó – ilyen és ehhez hasonló bizonyítékokkal készül a Pest megyei főügyészség a Galambos Lajos és társai ellen indított büntetőperre. Több tízezer oldalt tesz ki az a paksaméta, amiben a vallomások, fényképek és szakértői vélemények bizonygatják, Lajcsi tényleg lopta a vizet, az áramot és a gázt - írja a Bors.


A zenész az első perctől kezdve azt állítja, hogy koncepciós per folyik ellene, az ügyészség vádjai azonban szintén igen meggyőzőnek tűnnek. Dr. Gyugyi Csilla megbízott főügyészségi osztályvezető ügyész elsőként a Hír Tv, Riasztás című, bűnügyekkel foglalkozó műsorában beszélt konkrétumokról.

 



A nyomozás során az derült ki, hogy igen átgondolt megoldásokat tartalmazó művelet volt, és elég hosszú időn keresztül alkalmazták, hiszen már 1993–94-től kezdődően jöttek létre ezek a megoldások – mondta az adásban dr. Gyugyi.

 

Fotó: Zsolnai Péter - Bors

Szeptemberben tudja magát legkorábban tisztázni.

Fotó: Zsolnai Péter - Bors


Lajcsit azzal vádolják, hogy összesen 50 millió forint értékben lopott áramot, gázt és vizet, rajta kívül tíz ember ül a vádlottak padján, köztük Lajcsi felesége, Boglárka is. Mellettük négy tulajdonostársuk, illetve több közműszolgáltató ellenőre is, mert kenőpénzeket fogadtak el.

2014 októberében az áramszolgáltató két ellenőre megjelent a tatai apartmanházban, hogy ellenőrizzenek. Két vádlott attól tartott, hogy az ellenőrök észre fogják venni az illegális bekötéseket, amit egyébként elrejtettek, álcáztak. Két vádlott a két ellenőrnek több százezer forintot adott azért, hogy tekintsenek el az ellenőrzéstől. Emiatt két vádlottat vesztegetéssel is vádolnak

– mondja az ügyész asszony, aki a Borsnak azt mondta, még ennél is sokkal konkrétabb kijelentésekre számíthatunk a bírósági tárgyalás során.


"Kollégám majd a tárgyalás során, vádiratban ismerteti, hogy pontosan kit, mivel vádolnak – mondja a jogász. – Sajnos ilyen kérdésekre részletesebben most nem válaszolhatok, hiszen az befolyásolhatná az ügy menetét – tette hozzá az ügyésznő."

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!