Fáy Miklós TV kritikája - Egyenjogúság helyett

Finom kis hidegrázás kerülgeti a nézőt már az első képsorok alatt. Menekülő pár, egy afroamerikai és egy szőke nő, a közös gyerekük, száguldó, de régi kocsi. Hol vagyunk? Mikor vagyunk? A kocsi árokba fut, a menekülők szaladnak, a férfi lemarad, nem lesz semmi baj. Aztán halljuk a két lövést. Valami baj mégis lett.

Mintha csatornát váltottunk volna. A következő jelenet talán a XVII. századi Hollandiában játszódik. Piros ruhás, fejkötős nő, de ugyanaz, aki az előbb menekült. Miféle őrületbe keveredtünk?

Persze, ez volna A szolgálólány meséjének egyik alapeleme: veszítsük el az időérzékünket. Lassan, nagyon lassan jöjjünk csak rá, hogy mégis a jövőben vagyunk, a háború, mármint az új háború utáni Amerikában, ahol mintha a természet jött volna rá, mekkora teher is a hátán a pucér majom, akit mi embernek nevezünk, így aztán drasztikusan csökkent a születések száma. Pontosan nem is tudom, miért jön ilyenkor az embertelen tudomány a felszínre, de itt is ez történik. A szaporodásra képtelen nőket a gyors halál várja, a termékenyeket a lassú boldogtalanság. Élniük kell, elviselni, hogy időnként megerőszakolják őket, figyelni, hogy az erőszaknak van-e fajfenntartási következménye.

 Megint egy filmértékű sorozatot hozott el az HBO, gyönyörűen kimunkált, saját világgal, amelyben a piros, a vérszín dominál, egy történettel, amelyet egyelőre nem értünk, de amely mögött ott vannak az ismerős félelmek. Ma még jó. Ma még minden rendben, a világ kerek egész, a gondok megoldhatóak. De mi lesz holnap? Ma még örülhetünk a közös eredményeknek, ma egyenjogúak a nők és a férfiak, de mintha csak aludna az állat az emberben, és várja, mikor jön az ébresztő.

Lehet, hogy tanulságnak egy kicsit kevés. Lehet, hogy a jövő majd mindent megold, és éppen úgy nevetünk majd a félelmeinken, ahogy ma nevetünk az ötven- vagy többéves tudományos-fantasztikus irodalmon. Ezek a nagy fantaszták semmire sem jöttek rá. Sem a genetikában rejlő lehetőségekre, sem az adatátvitel korszerű formáira. Miközben azt hisszük, hogy csalódást okoznánk őseinknek, hiszen nem hódítottuk meg a Naprendszert, nincsenek emberi kolóniák százezer fényévekre, de legalább vagyunk.

 Szorongunk és vagyunk. Nyilván minden ilyen jellegű sci-finek ez a lényege: megfilmesítjük, és akkor nem következik be.

A szolgálólány meséje – HBO

Cikkünket a hetente pénteken megjelenő tévémagazinban találják.