Egyperces

2017.04.26. 11:16

Szabó Győző búcsúzott a Konyhafőnök döntőjének első napján, de előtte még a zsűrit parodizálta - videó

A színész megfigyelte a zsűrit, minden jellegzetességükre felfigyelt és a bőrükbe bújt!

Görbe tükröt mutatott a Konyhafőnök VIP zsűrijének Szabó Győző. A színművész mindhárom zsűritag bőrébe belebújt, hogy legjellemzőbb gesztusaikat, szófordulataikat parodizálja.


A színművész késélre menő küzdelmet folytatott a Konyhafőnök VIP versenyében, ahol egészen a döntőig menetelt. Bár számára már véget ért a verseny, azt mondja, egy életre szóló élmény volt a Konyhafőnök VIP-ben töltött idő, így hát méltó módon szeretett volna köszönetet mondani érte.


Győző elképesztő színészi képességeiről tett tanúbizonyságot azzal, hogy a versenyben való részvételét megkoronázta egy általa készített paródiával, melynek középpontjában a zsűri, vagyis Wossala Rozina, Fördős Zé és Sárközi Ákos állnak.


A színész mindhármuk bőrébe belebújt, mókásan lemodellezve azt, milyen is a megmérettetés egy versenyző, egész pontosan az ő szemszögéből.


Az általa megálmodott paródiából végül egy kisebb, akár önálló estnek is beillő előadás kerekedett. Produkcióját a kamerák is rögzítették, mert a célja azt volt, hogy derűs, kacagtató pillanatokat szerezzen ezzel nemcsak a zsűrinek és a stábnak, hanem most már a nézőknek is.  


Nézze meg, hogyan adja elő Szabó Győző Wossala Rozinát, Fördős Zét és Sárközi Ákost!

 



„Imádtam itt lenni. Köszönök mindent a Konyhafőnök teljes stábjának, mindenkinek" – köszönt el a színművész ezzel a paródiával a versenytől, mely április 28-ig folytatódik, amikor is kiderül, kié lesz a konyhafőnöki cím és a 10 millió forintos főnyeremény. 

Címkék#RTL Klub

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!