Egyperces

2015.11.18. 17:47

Válás rock and roll a Madách Színházban

Détár Enikő, Koós Réka és Ladinek Judit szereplésével mutatja be új produkcióját a Madách Színház: a Bepasiztunk című "válás rock and roll" premierjét csütörtökön tartják a Madách Stúdióban.

Molnár László, a szcenírozott koncert rendezője az MTI-nek elmondta: Szirtes Tamás igazgató kérte fel arra, hogy rendezzen a társulat színésznőinek musical-estet. Mint mondta, azt gondolta, hogy inkább egy történetet találna ki a dalok köré a három színésznőre írva. 


A színész-rendező, aki tavaly óta dolgozik a Madách Színházban, elmondta: azért választotta műfajként inkább a rockzenét és a zenébe ágyazott történetet, mert olyan eredeti produkciót szeretett volna létrehozni, amilyen itt eddig még nem volt. Elmondta: elképzelt egy történetet és ahhoz keresett hangulatában, tartalmában illeszkedő dalokat az 1980-as, í90-es évek nagy slágereiből válogatva. A dalokat Galambos Attila fordította le. 

 

Mint mondta, a produkcióban szereplő három nő által azt próbálta megmutatni, hogy egy férfinak mi a véleménye a férfitársairól. "Az ő szemszögükből, de az én véleményemet meséltem. Magamról, a férfitársaimról és a mai párkapcsolatokról" - mondta. 


Kiemelte: kitalált történetről van szó, nem a színésznők válásait, történeteit dolgozták fel, Topolcsányi Laura írt a dalokhoz átkötő szövegeket. A színpadon három markánsan különböző figura - a szókimondó, a finom és az anyáskodó - jelenik meg. A színészek karakteréből kiindulva, jellemvonásaik felerősítésével született meg az összekötő szöveg, ebből adódik a stand-upos, a nézőkhöz kibeszélős forma, mintha a koncertbe ágyazott történet egy színházi büfében zajlana, ott beszélgetnének a szereplők. 


A rendező felidézte, hogy a közönség a szeptemberi Színházak éjszakáján már láthatta a mű koncertváltozatát még átkötő szövegek nélkül.  


A produkció jelmezeit Fink Evelin tervezte és készítette, a mozgás Ladinek Judit, a hangszerelés Turcsány András munkája, a zenei vezető Erős Csaba. A produkcióban a közreműködik a Madách Színház zenekara. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!