Egyperces

2015.11.05. 12:53

Betyáros szülinapot szervezett Vágó Piros

Júniusi lányként a nyaralás szinte egybeforrt Vágó Piros szülinapjával.

Júniusi lányként a nyaralás szinte egybeforrt Vágó Piros szülinapjával. A Class FM népszerű műsorvezetője 11 évesen kapott először utazást édesanyjától ajándékba, ami hagyománnyá tette a közös üdüléseket. Piros saját gyermeke ünnepét is különlegessé szerette volna tenni, és épp egy utazás során, Ausztriában merült fel benne a nem mindennapi születésnap ötlete, ami végül az ismerős gyerekeket is lenyűgözte.


Játszóházak, kerti partik, zsúrok - a lehetőségek száma végtelen, ha születésnapi bulikról van szó. Ritkán van azonban olyan esemény, amit a felnőttek és a gyerekek is egyaránt élveznek, ezen szeretett volna változtatni Vágó Piros, aki szívesen emlékszik vissza a saját születésnapjaira is.


"8-9 éves lehettem, amikor nagyon vágytam egy pöttyös labdára és végül hármat is kaptam. A legemlékezetesebb mégsem ez, hanem a 11. szülinapom volt, amikor az édesanyámtól egy leningrádi utazást kaptam ajándékba. Akkor ültem először repülőn és igazi "fehér éjszakán" - nyáron ott soha nem sötétedik be teljesen - mentünk a mai Szentpétervárra. Addig nem igazán volt jellemző ránk az utazás, de azóta az egész család mániájává vált és minden nyáron elmegyünk valahova" - árulta el Piros, akinek a 30. szülinapja igazi

meglepetés buli volt.


"Azt hittem, anyukámékkal ebédelek majd, aztán szépen lassan elkezdtek gyűlni az emberek. Még a legjobb barátnőmet is elhívta a család, aminek különösen örültem. Emlékszem, édesanyám akkor egy új tévével is meglepett, mert megunta, hogy virágtartóként használom a régit, ami már nem működött" - folytatta nevetve a rádiós, aki egy hét éves kisfiú édesanyjaként évről évre igyekszik kreatív meglepetésekkel megörvendeztetni gyermekét.


"Ausztriában nyaraltunk, amikor olyan vicces megoldásokat láttam, amiket mindenképpen ki szerettem volna próbálni. Végül kincskeresést szerveztem a nagyszülők fővároshoz közel eső kertjében, keretsztorinak pedig egy betyártörténetet találtam ki, amiben Rúzsa Sándor és egy csacsi is szerepelt. A gyerekeknek játékos és izgalmas feladatokon keresztül kellett megtalálniuk a betyárok által ellopott kincseket, és még a buli előtti estén

is konzerves dobozokat festettünk" - mesélte a műsorvezető, aki örömmel hallotta a vendég gyerekek szüleitől, hogy hazaérkezésük után is csak arról beszéltek, mikor lesz Zalán következő szülinapja.


"Már gondolkodunk azon, mi legyen a következő buli témája, amire remélhetőleg sulis barátokat is meghívunk majd. Zalán most lett elsős, ami elég nagy változás, főképp a reggeleinket tekintve. Korábban kényelmes volt,

mert az oviba elég volt kilencre bejárni, de most már jobban össze kell szednünk magunkat. Ez komolyabb rendet hozott az én életembe is, például reggel nyolckor már a kasszánál állok a boltban és fizetek" - mondta nevetve a Class Délután háziasszonya, akinek a kisfia ma már újra örömmel megy iskolába.


"A kezdeti lelkesedés után volt egy kis hullámvölgy, amikor rájött, hogy itt több a szabály és kevesebb a játék, mint az oviban és unta a monoton írásgyakorlatokat is. Most már viszont az olvasással járó szellemi kihívást sokkal jobban élvezi, így ismét tiltakozás nélkül indul a nap" - tette hozzá a piacvezető Class FM sztárja.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában