Egyperces

2015.10.17. 09:59

Négy valóságshow-hősből válogathattak a férfiak egy szegedi szexorgián?

Újabb tárgyalási napot tartottak Répás Lajos prostiügyében, tíz lányt is beidézett a bíróság tanúként.

Köztük volt az a hölgy is, aki nem is olyan rég még VV-szereplőként vált országosan ismertté - írja a Bors.

Hogy neki milyen szerepe lehet az ügyben, az egyelőre nem derült ki, hiszen ő, hasonlóan másik hét lányhoz, nem érkezett meg a bíróságra.

- Persze, hogy nem jönnek, mert megalázó nekik ez az egész – nyilatkozta a lapnak Répás Lajos. – Az események óta eltelt négy-öt év, sok lánynak lehet, hogy már családja, gyereke van, és rég felhagyott az efféle munkákkal, normális életet él. Ők nem prostituáltak, amit tettek, az ő döntésük volt, és mindezt diszkréten intézték.

A rendőrségen már vallomást tevő két lány nagyon hasonló ügymenetről számolt be: saját maguk jelentkeztek be Répásnál hosztesz- és escortmunkára, ő pedig már a következő héttől biztosított munkát. SMS-ben vagy telefonon tudatta velük, hol, mikor és persze milyen tarifával kell dolgozniuk.

Répás a Borsnak azt mondta, a lányok nem neki adták a jutalékot, hanem az ügynökségének. Ő ezekből a pénzekből tartotta fent a céget és szervezett 47 szépségversenyt.

A Bors közben újabb részleteket tudott meg az ügyről egy olyan szegedi szexorgiával kapcsolatban, amelyben négy valóságshow-sztár volt a vendéglátók "étlapján". A lap forrása szerint három RTL-es és egy TV2-s híresség állt a férfiak rendelkezésére a medencés partin.

- Egy szaunába vagy más félreeső helyre mentek velük, ahol szexuális kapcsolatot létesítettek velük. Hajnalban aztán a megbízójuk előtt mindenkinek be kellett számolnia, hány menetet teljesített az est folyamán, és ennek megfelelően számolták ki a pénzüket, amit ott helyben meg is kaptak - árulta el a lap informátora.

(Lead-képünk illusztráció! - a szerk.)

Borsonline.hu

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!