Egyperces

2015.09.18. 18:30

Negyven év után ért célba a csomag

A küldeményt, ami pénteken viharverten érkezett meg egy melbourne-i teniszklubba a hetvenes évek közepén adták fel.

Negyven évet késett egy csomag Ausztráliában, de pénteken délután végre célba ért.

Az ausztrál postai szolgáltatásokra gyakran sütik rá a "csigalassú" bélyeget, a legutóbbi eset azért mégis kirívó. A hetvenes évek közepén adták fel azt a csomagot, amely kissé viharverten pénteken érkezett meg egy melbourne-i teniszklubba. A csomagban a klub felvarrható címerei voltak. A küldemény beesett az állami postai központ válogatógépe mögé, és csak most került elő, amikor a vállalat új székhelyre költözött.


Irene Garrett, a klub korábbi vezetőségi tagja, akinek a csomagot címezték, elmondta, hogy jót nevetett, amikor a küldemény megérkezett.

"Nem hittem el, már teljesen elfeledkeztem róla. Feltehetően én rendeltem 1975 táján, mert nekem volt címezve" - mesélte.

Garrett, aki már nem áll kapcsolatban a teniszklubbal, megköszönte az Ausztrál Posta dolgozóinak "jobb későn, mint soha" hozzáállását. Megjegyezte: lehet, hogy a csomag a szemétben végzi, de mégis nagyszerű, hogy egyesekben volt becsület, és úgy gondolták, ha megtalálták, kézbesíteni kell.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!