Egyperces

2014.11.24. 22:30

Árverésre bocsátja Nobel-díját James Watson

A 86 éves biológus az aukcióból befolyó összeg egy részét jótékonysági célokra és tudományos kutatások támogatására szánja.

Árverésre bocsátja Nobel-díját James Watson, aki a DNS kettős-spirál szerkezetének felfedezéséért kapta a kitüntetést. A 86 éves amerikai biológus az aukcióból befolyó összeg egy részét jótékonysági célokra és tudományos kutatások támogatására szánja.

Az érem december 4-én kerül kalapács alá New Yorkban. Becslések szerint akár 3,5 millió dollárért (860 millió forint) is elkelhet - közölte a Christie's hétfőn. Az aukciósház kiemelte: ez az első eset, hogy egy Nobel-díjas maga bocsátja aukcióra kitüntetését. Arra már volt példa, hogy elhunyt Nobel-díjas érmét árverezték el.

A medál mellett elárverezik azokat a kézzel írott jegyzeteket, amelyeket Watson készített a Nobel-díj átvételekor elhangzó beszédéhez, kalapács alá kerülnek Nobel-beszédének javított vázlatai és végső kézirata is. Az írásokért több százezer dollárt várnak a szervezők.

Watson két másik tudóssal, Francis Crickkel és Maurice Wilkinsszel megosztva nyerte el az 1962-es orvosi Nobel-díjat a nukleinsavak molekuláris szerkezetének felfedezéséért, illetve annak felismeréséért, hogy ezek az élő szervezetben az információátadás szempontjából jelentősek.

Crick fiának írt levele - amelyben nem sokkal a felfedezés publikálása előtt vázolta a DNS szerkezetét - tavaly 6 millió dollárért, az előzetesen becsült ár több mint háromszorosáért kelt el, és ezzel minden idők aukción értékesített legdrágább levele lett. A 2004-ben elhunyt Crick Nobel-díját is elárverezték tavaly, az éremért 2,27 millió dollárt fizetett az új tulajdonos.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában