Egyperces

2014.10.08. 22:34

A szülők szerint keresztényellenes, betiltották a jogát a suliban

Beszüntette a jógaoktatást egy általános iskola Ausztriában, mert egy szülő szerint a jóga ellentétes a keresztény tanításokkal - adta hírül szerdán az AP amerikai hírügynökség.


A panaszt tevő anya érvelése szerint a jógát nem engedélyezi a Biblia, és "már maga a jóga szó is rosszat sugall". Az iskola Dechantskirchen faluban van, Ausztria délkeleti részén. Igazgatónője, Maria Hofer az osztrák sajtónak elmondta, hogy a tanév elején még egyetlen szülő sem tiltakozott a jógaórák bevezetése ellen.


Ilyen foglalkozások idén voltak először az iskolában. A Die Kleine Zeitung című osztrák lap megkereste a helyi tanfelügyelőt is, aki azt mondta, hogy az iskoláknak nem szabad olyan foglalkozásokat ajánlaniuk, amelyek "ezoterikus" gyakorlatokhoz kapcsolódnak.


A jóga a hindu és a buddhista vallásban gyökeredzik és egyes ágai máig szorosan kötődnek a két valláshoz. Ugyanakkor számos jógafajta széles körben elfogadott a világon testi és lelki terápiaként, gyógyhatású tornaként. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában