Egyperces

2014.07.30. 20:11

Múzeumban maradhat a világ eddigi legrégibb palackpostája

Nem kerül magánkézbe a világ eddigi legrégibb palackpostája: a hamburgi Nemzetközi Tengerészeti Múzeum egyik támogatója megvásárolta és az intézménynek ajándékozta a 101 éves üzenetet.

Holger von Neuhoff, a múzeum kurátora szerdán elmondta, nagyon örül, hogy az értékes tárgy hosszú ideig szerepelhet az intézmény kiállításán.

A különleges történelmi emléket a jóakaró "egy négyszámjegyű összegért" vásárolta meg az azt márciusban kihalászó Konrad Fischertől, aki nemrég az eBay internetes árverésén akarta értékesíteni a levelet.

A palackposta internetes árverését az utolsó pillanatban, több mint 3600 eurónál (1,1 millió forint) állították le szabálytalanság miatt. Az eBay eltávolította a levelet kifogó halász ajánlatát az internetről azzal az indoklással, hogy a levél értékesítése nem felelt meg az általános üzleti feltételeknek. A szabályok szerint ugyanis az árverés lezárultakor az eladott tárgyat azonnal a vevő rendelkezésére kell bocsátani, a palackposta viszont legalább 2015 januárjáig a hamburgi Nemzetközi Tengerészeti Múzeumban marad kiállítva.

Egy kieli tengeröbölben Fisher márciusban fogta ki hálójával a sörösüveget, benne egy csaknem 101 éves dániai képeslappal.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában