Kisalföld logö

2019. 07. 18. csütörtök - Frigyes 16°C | 26°C Még több cikk.

Nem a várandósság okozza az anyák súlygyarapodását

Az eredmények miatt az anyáknak nem kell bűnösnek érezniük magukat - mondta a kutatást végző tudós.
Bár sokan a várandósságot okolják az anyák testsúlytöbbletéért, sőt az elhízásért is, egy amerikai tanulmány rávilágított arra, hogy a fő bűnös valószínűleg a gyerekneveléssel járó életforma és az életkor.

A Michigani Egyetem tudósa, Olga Yakusheva kutatása során megvizsgálta és összehasonlította a gyereket nevelő anyák tartós súlygyarapodását a gyermektelen nők várható súlynövekedésével.

Yakusheva és kollégái mintegy 30 ezer olyan nő adatait elemezték, akik 1-4 gyereket szültek. Miközben a legtöbb nő sohasem szerezte vissza szülés előtti alakját, a szülés után 1-2 évvel mért testsúlyuk szinte megegyezett azzal a súllyal, melyet gyerekszülés nélkül értek volna el - mutatta ki a kutatás.

A szakértők eredményei ellentmondanak annak az általános vélekedésnek, mely szerint a várandósság alatt szerzett plusz kilogrammok okozzák a tartós túlsúlyt. A tanulmány alapján a hízás az életkor és a szülői életmód számlájára írható: sok anya a túlterheltség miatt gyakran mond le a testedzésről és az is gyakori, hogy elfogyasztják a kisgyerekük tányérján maradt ételt.

Mind a gyereket nevelő, mind a gyermektelen nők évente átlagosan 0,8 kilogrammal lesznek nehezebbek az életkor előrehaladtával, emellett az anyák évente csaknem fél kilogrammal többet híznak, mint a gyermektelenek.

"Sok nő lelkesen diétába kezd és sportol egy rövid ideig, hogy visszaszerezze szülés előtti alakját, majd elkedvetlenedik az eredménytől. Sokkal jobb, ha holisztikusan közelítik meg a dolgot és hosszú távon figyelnek az egészséges életmódra a várandósság előtt, alatt és után" - vélte Yakusheva.

A szakértő kiemelte: az eredmények miatt az anyáknak nem kell bűnösnek érezniük magukat.

"Az anyasággal járó igénybevételt és az életkorral járó testsúlynövekedést figyelembe véve fontos a pozitív testkép erősítése terhesség után" - tette hozzá.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A lelki egészség megőrzése segíthet elkerülni a rákos betegségeket

A lelki egészség megőrzése segíthet elkerülni a rákos betegségeket
A világon évente mintegy 14 millió új rákos megbetegedést diagnosztizálnak. Tovább olvasom